2014. december 26., péntek

Thinking Out Loud

Remélem, mindenkinek úgy telik a karácsonya, ahogy szeretné, nálam szól a karácsonyi Spotify playlist, ég a fahéjas-juharszirupos gyertya, nemrég ittam egy karácsonyi blend kávét és ki sem látszunk itthon a sütiből. A nagy lustálkodásban jutott időm bőven, hogy végre megírjam ezt a reflektáló-lezáró bejegyzést.

Szóval megcsináltam. Befejeztem. Egészen pontosan december 12-én, valamikor délután öt és hat között, de csak tegnap realizáltam igazán, mikor bekészítettem az utolsó fejezetet. Májusban kezdtem el írni, több, mint fél évig dolgoztam rajta, és minden egyes perce megérte. Ezalatt az idő alatt rengeteg gondolat és érzés gyűlt össze bennem, sokat tanultam az írásról és úgy érzem, valamelyest sikerült fejlődnöm is.

A legelején meséltem, hogy én mindig írtam valami kis szösszenetet, de sosem fejeztem be egyet sem. Már rájöttem, mit csináltam rosszul: nem volt tiszta, kiforrott koncepció, cél, előre megadott út, amit végig kell járnom. Amúgy is kicsit nagyon control freak vagyok, mindent megtervezek, a programjaimat hetekkel előre szeretem tudni és rosszul vagyok a spontán elhatározásoktól meg a "majd lesz valami" felkiáltásoktól, és folyamatosan gyártom a teendőlistákat. A fikciók hajlamosak átvenni az irányítást az alkotó fölött, magától csavarodik a történetszál, és bizony előfordul, hogy zsákutca lesz a vége. Ezt szerettem volna elkerülni, ezért még az elején, azt hiszem, talán az ötödik fejezet tájékán fogtam egy papírt, és néhány szavas pontokkal megírtam az egész történet vázlatát. Adtam egy keretet, ami segített az elveszettebb pillanatokban, ugyanakkor út közben módosítottam is rajta. Volt olyan fejezet, amit egy az egyben kihúztam, volt, amit pluszban betoldottam. Az is előfordult, hogy a lecsupaszított tartalom ugyanaz maradt, de teljesen más kontextusba helyeztem a jelenetet. A vázlat abban is segített, hogy rendes irodalmi műre emlékeztető formát kapjon a történet, szerintem van felismerhető expozíció, bonyodalom, tetőpont és megoldás, a főbb szereplőknek pedig nagyjából egyértelmű teleológiájuk meg jellemfejlődésük (ha már ilyen szép dolgokat tanulok az iskolában, használom is őket =D).

Ha már szereplők. A Trónok harcában az a nagyon jó, hogy minden karakter sokrétű és nagyon emberi, emiatt minden néző/olvasó más oldalukat látja, más miatt kedveli vagy épp nem kedveli őket. Ebből egyébként órákon át tartó, érdekes beszélgetéseket és vitákat lehet kihozni, és én mindig a legfurább oldalt képviselem, de vállalom. =D Mikor az alapötlet megszületett, két dolgot tudtam biztosan. Az egyik, hogy happy endet szeretnék, a másik, hogy olyan főszereplő lány/nő kell nekem, aki eddig még nem volt. Aki egy kicsit feminista (már ha lehet ilyet ebben a világban), nagyon tud bánni az emberekkel, nem szorul feltétlenül segítségre, erős, magabiztos és határozott, pontosan ismeri önmagát, de van törékenyebb, nőies oldala is, és ezeket együttesen használva dönti a lába elé a világot. Hogy ne legyen minden ennyire tökéletes, neki is kellett valami háttérsztori, törés, ami olyanná tette, amilyen. És úgy érzem, sikerült. Nem azt mondom, hogy passzírozzuk be Thirrint a Winds of Winterbe még ma, de szerintem elég jól passzol a környezetbe. Thirrin nekem A NŐ, kívül-belül, imádom, és ha legközelebb írok fanfictiont, őt biztosan megtartom.

Mikor elkezdtem írni, egyértelmű volt, hogy az eredeti műhöz hasonlóan építem fel a fejezeteket, tehát egyszerre csak egy karakter gondolatait látjuk, az ő szemszögéből szemléljük az eseményeket. Thirrin-Theon-Arya nyilván POV (point of view, nézőpont-karakternek fordítanám) karakterek lettek, Thirrin mert mégiscsak ő a főszereplő, Arya és Theon mert ők alapból azok, viszont Jont lecseréltem Robbra. Konkrétan nem tudom megmondani, miért, valószínűleg egy kis tudatalatti közreműködés történt, ugyanis az írással párhuzamosan kezdtem Jont megutálni. Első nekifutásra Robb fejébe belemászni iszonyatosan nehéz volt. Ő nekem mindig semleges volt, néha falnak mentem a hülye döntéseitől meg hogy nem képes értelmesen kezelni a konfliktusait az anyukájával, de alapvetően sosem volt vele bajom, viszont nem is szerettem különösebben. Írás közben jöttem rá, hogy ez azért volt így, mert neki nem voltak saját fejezetei. Akármi történt vele, azt mindig más szemszögéből láttam, sosem tudtam, miket gondolt és érzett, miközben meghozta ezt vagy azt a döntést. Szóval vele sokat szenvedtem (a jegyzetfüzetem tele van "What the fuck would you do, Robb Stark?" kezdetű agymenésekkel), de elég jól egymásra hangolódtunk, és a végére meg is szerettem. Mondjuk ezzel már nem sokat érek, de legalább rendeztük a kapcsolatunkat. Vagy mi. Egyébként érdekes, hogy végig Theon fejével volt a legegyszerűbb gondolkodnom, pedig azt hittem, Thirrinnel könnyebb dolgom lesz, hiszen őt én "teremtettem". Valószínűleg azért van így, mert a könyvben is Theon fejezeteit imádtam a legjobban, még akkor is, ha az összes érzelmi hullámvasút és a Sárkányok táncában nem egyszer borultam ki rajtuk.

A folyamat során átestem pár írói válságon, az első egészen pontosan a nyolcadik résznél volt. Egy hónapig írtam! Először azt sem tudtam, hogy kezdjek hozzá. Feladni nem akartam, ezért elkezdtem dolgozni a problémán. Első körben elfogadtam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, hanem mást kell csinálni, lehetőleg nem otthon. Az írás magányos tevékenység, de folyamatos külső hatások kellenek hozzá. El kell menni otthonról és pár órára kikapcsolódni a fejedben lévő világból. Mindegy, hogy ez egy kávé, ebéd, vásárlás, sima beszélgetés vagy komolyabb buli, az energiaraktáraim feltöltődnek és ismét tudok alkotni. A legjobb ilyen a közös nyaralás volt a barátnőimmel, hajnalok hajnalán, buli után képes voltam megszállottként írni.
Mindig hallgattam zenét írás közben, leginkább Adrian von Ziegler varázslatos kelta zenéit, de szólt élő Tomorrowland közvetítés, magyar alternatív és nyálas olasz popzene is, szóval abszolút mindenevő vagyok ilyen téren.

Mikor befejeztem az eddig megjelent kötetek olvasását, kicsit pánikba estem, hogy fogom tudni bent tartani magam ebben a világban, amíg ki nem jön a Winds of Winter. Szerencsére ez a probléma hamar megoldódott, hiszen mindig volt kivel beszélnem a témáról. Elkezdtem intenzíven fanfictionöket olvasni, találtam néhányat, ami igazán jó és amiket imádok, és menet közben a barátnőimet is megfertőztem a mániámmal. Én is újranézegettem a sorozatot, olaszul, hogy valami indokom is legyen rá. =D Az olasz nyelv ad az egésznek egy intenzív, szenvedélyes filtert, olaszul például sokkal jobban elhittem Robbnak, tulajdonképpen ő mit akar (jó értelemben hátborzongató az első évad utolsó része, akkor is nézzetek bele, ha nem tudtok olaszul, a hangulat átjön anélkül is). Hamarosan elkezdem a harmadik évadot, hátha jól jön az olasz OKTV-n a háborús szakkifejezések meg középkori fegyvernemek ismerete.
Fanfictionök terén a fanfiction.net igazi aranybánya, istenieket lehet találni nyilván angolul, de elég sok spanyol nyelvűvel is találkoztam. Elég jól fel lehet ismerni, ki native speaker és ki nem, ugyanis szerintem angolul szépen és választékosan írni piszok nehéz, nem anyanyelvűként nagyon magas szinten kell hozzá beszélni a nyelvet. Jelenleg négyet-ötöt olvasok, és annyira jók! A modern átiratokat kifejezetten szeretem, mert ahhoz aztán tényleg kell kreativitás, hogy megmaradjanak a viszonyok és a szereplők tulajdonságai, ugyanakkor sok modern darab a kedves-aranyos-romantikus kategóriába tartozik, amivel az én reménytelenül romantikus lelkem nem tud betelni.

Ezt a történetet befejeztem, de hamarosan újra fogok valamit írni, ez biztos. 2015-ben vár rám két felsőfokú nyelvvizsga, három érettségi és legalább egy OKTV-forduló, ha nem tudnék elmenekülni egy világba, ahol ezek nem léteznek =D, vagy a szereplők legalábbis már túl vannak rajtuk, bekattannék. Már elkezdtem dolgozni valamin, egyelőre még nagyon gyerekcipőben jár a dolog, és nem is biztos, hogy ki tudok hozni belőle valami komolyabbat, de arra jó, hogy kikapcsoljon.
Ó, és még valami. Gondolom, nem én vagyok itt az egyetlen, akinek a Harry Potter jelenti a gyerekkorát, így minden nagyobb lélegzetű olvasmány/filmélményt ehhez hasonlítok. Nagyon sokáig semmi nem tudta felülmúlni, de A Tűz és Jég dala megtette. Nem rögtön, nem gyorsan, de megtette, méghozzá tartósan és hatásosan. Bárkit meg lehet kérdezni erről a környezetemben. =D Ha a Harry Potter a gyerekkorom, A Tűz és Jég dala a (legalábbis) korai felnőttkorom.

Growing Strong.

2014. december 23., kedd

Huszonnyolcadik rész

UTOLSÓÓÓÓ!!!! Rekordhosszúságú, Wordben 15-16 oldal, csak mondom. =) Valami két-három hétig írtam, és talán ez az egyik kedvenc részem. Az esküvőhöz kellett puskáznom a könyvből, ami csak azért vicces, mert nekem ebook formában van meg, és így azért nem egyszerű lapozgatni... =D Szóval kuckózzatok be valami karácsonyival ehhez a fejezethez, és előtte-közben-utána hallgassátok meg EZT a csodát a Quimbytől. Az ünnepek alatt pedig jövök egy hasonló terjedelmű reflektáló poszttal, mert elég sok gondolat összegyűlt az elmúlt több, mint fél évben. =)

Thirrin tágra nyitott szemmel bámulta baldachinos ágya plafonját. Fáradt volt, de nem tudott elaludni az izgalomtól. Holnap érkeznek. Két nap múlva pedig összeházasodnak. Még most is alig hitte el, hogy végre megtörténik, amit annyira akartak. Egy hónapja nem látta Theont, és már nagyon hiányzott neki.

Az esküvő szervezése kimerítette, jobban, mint ahogy azt kezdetben gondolta, és ezt még tetézte egy hete Jégerődben tartózkodó tekintélyes déli rokonsága.
Rögtön az engedély megszerzése után a lány még a nagy örömmámor hatása alatt írt egy hosszú, cirkalmas és cseppet öntelt levelet Égikertbe, tudatva családjával közelgő házasságát. Margaery Tyrell természetesen lelkendező választ küldött, miszerint elfogadják a meghívást és már nagyon várja mindenki, hogy viszontlássa az elhunyt Lady Alysone Tyrell hírek szerint hasonlóan gyönyörű lányát. De ahogy telt-múlt az idő, Thirrin fejében egyre többször megfordult, vajon ő is hasonlóan érez-e irántuk.
Az unokatestvéreiről őrzött emlékei vegyesek voltak. A lányokat nem jegyezte meg különösebben: színes ruhákba öltöztetett, örökösen mosolygó kislányok voltak, akik olyan tapintatos udvariassággal szóltak hozzá, szép arcukon felvett sajnálattal, hogy Thirrin nem tudott megmaradni a közelükben. A fiúkra annál jobban emlékezett, mivel őket sokkal érdekesebbnek látta. Emlékezett a nála négy-öt évvel idősebb Garlanra, aki ugyancsak csodaszép volt, és akinek a karjaiban sírt éjjelente. A gyönyörű, tehetséges, angyalarcú Loras, akivel együtt játszottak és aki az első fiúk egyike volt, akik megtanulták, Thirrint nem szabad szándékosan nyerni hagyni.
Ehhez képest egy kicsit meglepődött ösztönösen kedves és kellemes társaságot nyújtó rokonságán, az egyetlen problémája az volt, hogy a lányok, főleg Margaery soha nem hagyták nyugton. Margaery pont olyan volt, mint amilyennek a levelei alapján elképzelte: tökéletes hölgy, de a szemében élénk tűz lobogott, ami vonzóvá tette. És nagyon, de nagyon sokat beszélt. Amint megérkeztek, a lány széles mosollyal borult Thirrin nyakába, mintha legjobb barátnők lennének, és persze azonnal rákezdte:
- Thirrin, annyira örülök, hogy újra láthatlak! Hogy te mennyire gyönyörű vagy, és te jó ég, milyen vékony! Eszel te rendesen? Hogy bírjátok ki ezt a szörnyű hideget? Én majd’ megfagyok, az utazás pedig rém unalmas volt, nem gondoltam, hogy tényleg a világ végén laktok! Édesem, MUSZÁJ felvilágosítanod, mit tud ez a Greyjoy fiú, hogy ekkora felhajtást csináltál miatta! Úgyhogy ma éjjel veled alszom, te pedig elmesélsz nekem minden apró részletet!
És így tovább, egész nap és egész este.
Thirrin a díszvacsorán döbbent rá, ő és Margaery mennyire hasonlítanak egymásra, akár testvérek is lehettek volna. Egymagasak voltak, arcuk ugyanolyan szív alakú, határozott vonalú szemöldökkel, hosszú szempillákkal és szép ajkakkal. De színeikben annyira különböztek, mint a tél és a nyár. Margaery haja aranyfényű, loknis barna volt, nagy szeme mogyoróbarna, hibátlan bőre barackos árnyalatú. Egész lénye közvetlen, nyitott szépséget árasztott. Ezzel szemben Thirrin kék szeme jégkristályként csillogott, bőre vakítóan fehérlett, akár a hó, haja a rezes árnyalat ellenére is túl sötét volt: az ő szépsége sokkal hűvösebb és elérhetetlenebb volt.
A lány tudott nagyon kedves lenni, ha akart, és egészen feldobta, hogy a lányok nem nézik sem vetélytársnak, sem bolondnak, és nem is sajnálják mélységesen, sőt, épp ellenkezőleg. Mire végeztek a vacsorával, már belejött a Tyrell-szerepbe, és szinte várta, hogy megossza Margaery-vel szokatlan történetüket.
- Na mesélj, Thirrin, mindent tudni akarok! - mondta Margaery izgatottan csillogó szemmel, miután felmentek Thirrin szobájába. A lány olyan természetességgel fészkelte be magát Thirrin baldachinos dupla ágyába, mintha legalábbis otthon lenne. - Szerelem első látásra?
- Egyáltalán nem! Mikor megérkeztünk, hárman vártak ránk. Theon, Robb Stark, és a féltestvére, Havas Jon. Első pillantásra látszott, hogy csak Theon nem tartott tőlem, ugyanakkor már a legelső vacsorán kiderült, mindhárman maguknak akarnak. Mivel én nem akartam unatkozni és az elején mindegyikük érdekelt, úgy döntöttem, játszunk egy kicsit!
- A fiúk kardokkal játszanak, a lányok fiúkkal - mosolygott Margaery. - Ki adta fel először?
- Robb, hogy egyem a kis szívét. Egyébként kedvelem, de nincs mit tenni, ő volt a leggyengébb láncszem. Jonnal elég hamar közel kerültünk egymáshoz, nagyon kedves és becsületes fiú, de Theon a maga szemtelen stílusával valahogy birizgálta a fantáziámat. Aztán egy nap elmentünk vadászni. Én elkószáltam, mikor segélykiáltást hallottam. Odasiettem, természetesen Theon volt az, a lova ledobta és elvágtatott a fenébe, de közben közeledett egy vaddisznó is. Nyilván felhúztam a saját lovamra, de Éjfél utálja, ha hirtelen idegen próbál lovagolni rajta. Megbokrosodott és elvágtattunk, ki tudja hova. Végül kikötöttünk egy tisztáson, megköszönte, hogy megmentettem, átölelt, aztán megcsókolt! Aztán…
- Térj már a lényegre, Thirrin! - vágott közbe Margaery. - Leszakította a rózsádat?
- Hát… Igazából azt már megtette előtte más! - mosolyodott el Thirrin huncutul.
- Jaj, te kis céda! - nevetett Margaery. - És mondd csak, azonnal odaadtad neki magad, vagy…
- Dehogyis, nem vagyok ostoba. Ezután picit még várakoztattam, de elhiheted, én se bírtam ki sokáig, szóval pár nap múlva átjött a szobámba és…
- Milyen volt?
- Legyen elég, hogy tudja használni, amit illik tudni használni, és még annál is többet - Thirrin lehalkította a hangját. - Alig várom a nászéjszakát, végre büntetlenül kiereszthetem a hangomat. Jó ideig játszottunk: éjjelente átszöktünk egymáshoz, szeretkeztünk, beszélgettünk, ittunk, és szépen lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Egyszer csak rádöbbentem, hogy szerelmes vagyok belé. Akkor megrémültem, mert egyszer volt egy nagyon csúnya csalódásom, és nem akartam megismételni. Másnap éjjel valahogy kicsúszott a számon, hogy szeretem, mire mondta, hogy ő is szeret, és akkor először együtt aludtunk.
- Várjunk csak! Jól értettem, hogy éjjelente mászkáltatok a kastélyban hónapokig, és soha nem vettek titeket észre? Elismerésem!
- Theon gyakorlott szerető, és ez arra is vonatkozik, hogy feltűnés nélkül tud helyet változtatni. De várj, még nincs vége! Szóval együtt aludtunk, és úgy tűnt, reggel el tudok szivárogni, mintha ott sem lettem volna, de természetesen nem így történt. Robb, Jon és Arya egészen konkrétan majdnem ránk törték az ajtót, mert Robb nyilván pont aznap reggel akart beszélni Theonnal, mi van köztünk, és ebből persze a testvérei sem maradhattak ki. Jon látott minket csókolózni korábban és elmondta Robbnak, Arya meg rájött magától. Fel nem foghatom, miért nézi hülyének a fél családja, nagyon okos az a kislány… Na mindegy, szóval akkor mindketten kicsit pánikba estünk, mi lesz velünk. Arya mondta, hogy házasodjunk össze, ami elég nyilvánvaló ötlet, de elsőre kivitelezhetetlennek tűnt, mert ugye Theon igazából egy nagyon jól tartott túsz volt. De Robb kitalálta, hogy mivel én vagyok az utolsó Woodley, cseréljük meg a szerepeket a szertartáson, és hozzuk ki úgy a dolgot, hogy Theon vegye fel az én nevemet, nem pedig fordítva. Nem lehetek elég hálás neki ezért. Theon beleegyezett, és megbeszéltük, hogy a névnapomon szépen közöljük, hogy szeretnénk összeházasodni.
- Te. Jó. Ég. Már csak azt áruld el, hogy ezeket a rugalmatlan északiakat hogy sikerült meggyőznötök, hogy gyakorlatilag elengedjenek egy túszt?
- Hé, én is északi vagyok! De ez is jó volt, ugyanis mikor megszületett ez a fantasztikus ötlet, rögtön meg is írtam apának. Apa beleegyezett a házasságba, amit levélben közölt velem, de ugyanakkor írt egy levelet Lord Starknak is, hogy ő mit szól hozzá. Úgyhogy a nyilvános botrány helyett tisztán és őszintén, felnőttek módjára elintéztük - Thirrin felsóhajtott. - Ennyi.
Margaery mosolyogva átölelte a lányt.
- Örülök, hogy boldog vagy. Jó úgy látni, hogy nem vörösek a szemeid a sírástól - a lány nyelt egyet. - Tudom, jobban mondva sejtem, milyen nehéz lehetett neked akkor, és gondolom most sem volt felemelő egész este hallgatni, mennyire hasonlítasz az édesanyádra. Igazán megérdemled, hogy felhőtlenül boldog lehess.
Thirrin meglepetten nézett Margaery-re. Rajta nem látott át így soha senki, ez általában fordítva szokott megtörténni.
- Köszönöm, Margaery - suttogta. - Sokkal… Sokkal rendesebb vagy, mint gondoltam.
- Örülök a pozitív csalódásnak - mosolygott vissza Margaery. - És most, édesem, kérlek, mesélj a másik kettőről!
- Ugye nem arra gondolsz, hogy…
- Szívem, ha már nem tetted fel a formás hátsódat egy hajóra, és nem jöttél Délre hozzám, hogy együtt szerezzünk magunknak valami használható férjet, mint ahogy számos alkalommal javasoltam, hanem nekem kellett Északra jönnöm a TE esküvődre, hadd húzzak már hasznot belőle! - fakadt ki Margaery.
- Ahogy gondolod, de csak úgy mondom, Jon nem Stark, és nem Dorne-ban vagyunk.
- Thirrin, a te jövendőbelid eredetileg FOGOLY volt, egy fattyú ehhez képest semmi! Tehát hallgatlak!
- Jó… - sóhajtott Thirrin. - Ha józan ésszel nézzük, nyilván Robb az előnyösebb neked. A haja picit vörösebb, mint az enyém, a szeme sötétebb kék, alapvetően szerintem elég jóképű. Tud vívni. Nagyon kedves és udvarias, ne adj neki töményet, és úgy is marad. Egyszer sikerült leitatnom, és… Mindegy, én nagyon kedvelem, és örökké hálás leszek neki azért, amit értünk tett. De félek, te túl nagy falat lennél neki. Jon ellenben… Benne van valami, ami megfogja az embert, pedig Theon sokkal rámenősebb, Robb pedig jobban néz ki. De lehet, hogy ő neked lenne túl nagy falat. Félre ne érts, de még a testvérénél is becsületesebb, utálja, hogy fattyú, és emiatt elutasíthat.
- Hm… Köszönöm - Margaery elgondolkozva csavargatta aranyfényű tincseit. - Szeretem a kihívásokat, majd meglátjuk, mit tudok tenni!
- Arra kérlek csak, édesem - Thirrin itt egy pillanatra meglepődött, milyen hamar átvette a lányos, déli szófordulatot - , dönts hamar. Bár neked nincs is annyi időd szórakozni, mint nekem volt...
- Ígérem, mire elháljátok a nászotokat, már tudni fogom, én kivel fogom a sajátomat - mosolygott Margaery.
Habár Thirrin továbbra sem értette, hogy lehet valaki ennyire lány, onnantól kezdve a barátnőjének tartotta Margaery Tyrell-t.

Mikor Thirrin megunta, hogy a plafont bámulja és Margaery édesdeden alszik mellette, halkan kimászott az ágyból, felkapta a köntösét, és puha léptekkel kisétált az erkélyre. A kilátás a távolba nyílt, tiszta, napos időben látni lehetett a Fal rejtelmes körvonalait. De most éjszaka volt, csak a telihold fénye világított, és apró hópelyhek szállingóztak.
Thirrin maga alá húzta kötött harisnyás lábait, és gondolataiba merülve bámulta gyertyája apró, táncoló lángját. Egy pillanatra összerezzent, de aztán elmosolyodott, mikor kinyílt a másik erkélyajtó, és a szomszéd szobából kilépett könnyed és elegáns, szőkésbarna unokatestvére.
- Felébresztettelek, Garlan? - nézett fel a lány.
- Amúgy is ébren voltam - rázta meg Garlan göndör fürtös fejét. - Meghallottam, hogy kijöttél, gondoltam, jobb lesz, ha jövök én is. Tudod, a szokás hatalma - ült le szorosan Thirrin mellé, és átkarolta a vállát. - Nagyon izgulsz, ugye, Thirrin?
- Nem kifejezés - vallotta be a lány. - Holnap jönnek, ki kéne pihennem magam, mert…
- Kikészítenek a lányok - nem kérdés volt, állítás.
- Ez tényleg félelmetes… - motyogta alig hallhatóan. - Egyébként nem, csak furcsa, hogy szeretnek. Engem soha, sehol nem szerettek a lányok. Nem, igazából… Attól félek, hogy valamit nagyon elszúrok, pedig annyit küzdöttünk ezért! Félek, hogy pofára esek az erdőben és kitöröm a lábam abban az átkozott magas sarkú cipőben, félek, hogy belekeveredünk a kérdésekbe, hogy összeesik a torta vagy hogy Lord Stark hirtelen meggondolta magát…
- Hé, drágám, nyugodj meg. Te is tudod, én is tudom, hogy mindez hülyeség. De teljesen normális, ha egy lány aggódik az esküvője előtt.
- Pontosan tudod, Garlan, hogy soha nem voltam “egy lány”.
- Természetesen, és épp ezért nem hiszem el, hogy komolyan attól félsz, megbotlasz egy kiálló gyökérben. - Thirrin úgy érezte, a nagy, barna szempár szó szerint keresztüllát rajta. - Igazából mi a baj?
Thirrin felsóhajtott.
- Megígéred, hogy ez köztünk marad?
Garlan bólintott.
- Nem mondtam még el senkinek - kezdte a lány - , és nem ok nélkül. Elnézést a kifejezésért, de mielőtt megismertük egymást, Theon körülbelül csak azt nem dugta meg, akit nem akart. Én ezért nem hibáztatom, sőt, egyfelől meg is értem. Ugyanakkor… Majdnem egy hónapja nem láttuk egymást, és azóta minden levelében megírta, mennyire szeret, de ismerve a múltját, egy részem retteg, hogy megcsalt, és azt nem élném túl… - Thirrin szorosan átölelte a fiú vállát, mélyen beszívta ismerős, friss, enyhén virágos illatát, amitől gyerekkorában is rögtön megnyugodott.
- Drágám, téged senki nem csalna meg - mondta Garlan mély, megnyugtató hangján, miközben a lány haját simogatta. - Épeszű embernek meg sem fordul a fejében… És különben is túl sokat kínálsz neki, hogy elrontsa… Thirrin, nehogy sírj itt nekem, semmi okod rá!
- Nem fogok sírni! És igazad van. De köszönöm, hogy elmondhattam .
- Szívesen. De most már menj és pihend ki magadat holnapra, rendben?
- Ahogy kedvenc unokatestvérem parancsolja - mosolyodott el Thirrin. Újból átölelték egymást, Garlan megcsókolta a lány homlokát, és mindketten visszatértek a szobájukba. Thirrin nyugodt mosollyal az arcán aludt el.

Egyedül volt, mikor felébredt, ebből azt vonta le, hogy már jócskán a délelőttben járhatnak.
Nem hiszem el, mennyit alszom mostanában, és mégis mindig fáradt vagyok… Habár tegnap szinte egész éjjel fent voltam… - gondolta, miközben kibogozta összekócolódott hajfonatát. Feltett szándéka volt kilovagolni eléjük, már csak azért is, mert égető szükségét érezte, hogy egyedül lehessen néhány órára a gondolataival. Úgy érezte, még pont időben van. Gyorsan felöltözött, széles övére csatolta a tőrét, hosszú haját kiengedve hagyta. Könnyed léptekkel, egy picit hosszabb, de kevésbé feltűnő úton kisétált a toronyból. A konyhában összeszedett némi áfonyás kalácsot kései reggeli gyanánt, majd átvágott az udvaron, az istálló felé. Éjfél boldog nyerítéssel üdvözölte.
- Hiányoztam, édesem? - motyogta Thirrin, miközben megsimogatta csillogó sörényét. - Jó ég, remélem, ezt nem hallottad! Nem lesz így jó, ha már én is édesemnek szólítok boldog-boldogtalant… Bocsánat, hogy elhanyagoltalak mostanában, de látod, mi minden történik… De most bepótoljuk a kimaradást, elmegyünk és meglepjük Theont, rendben?
Thirrin felnyergelte a lovát, a biztonság kedvéért a nyeregre erősítette az íját és egy tegez nyílvesszőt, majd a déli kapu felé indulva kivezette Éjfélt.
A lányról köztudott volt, hogy szeret egyedül lovagolni, és senki nem féltette. Thirrin úgy tudott bánni az óriási csődörrel, mint senki más, és nyilvánvalóan meg tudta védeni magát veszély esetén. De a rendkívüli helyzet miatt aznap nem menekült a kérdésektől.
Már épp a nyeregbe pattant volna, mikor Loras Tyrell hirtelen félbeszakította a gyakorlatozást és utánakiáltott:
- Thirrin, hova mész KÍSÉRET NÉLKÜL?
- A VŐLEGÉNYEM elé! - kiáltott vissza Thirrin egy cseppet öntelt mosollyal az arcán. - Ha kell kíséret, majd szólok!
- Na de…
- Ne butáskodj már, tudtommal nem kószálnak sárkányok a királyi úton! Majd jövünk! - azzal Thirrin megsarkantyúzta a lovát és kivágtatott a várból.
Élvezte, hogy újra lovagolhat. Szabadnak és könnyűnek érezte magát, elfeledkezett mindenről, ami foglalkoztatta vagy nyomasztotta. Hajába és köpenyébe belekapott a menetszél, arcára rózsás pírt festett a hűvös levegő, vajpuha bőrkesztyűbe bújtatott, karcsú kezeivel keményen szorította a kantárt.
Egy darabig könnyed vágtában követte az utat, aztán lassított. A halványszürke felhők hideg homályba burkolták a tájat, ő volt az egyetlen mozgó pont, ameddig ellátott.
- Ennyit a kíséret szükségességéről… - motyogta Thirrin félig Éjfélnek, félig magának. - Hálás lennék, ha Loras nem rajtam akarná gyakorolni a lovagi erényeket. Főleg, hogy tegnapelőtt is vívtunk, és természetesen alábecsült a drágám. Ugyanúgy meglepődött, mint mikor gyerekkorunkban vágtam fejbe karddal, csak most valamivel nagyobbat koppant - a lány a fejét csóválta. - Egyfelől megértem, miért nem kedveled, de nem lehet vele mit csinálni. Szép, tehetséges és Tyrell, mégis mit várunk tőle? Mindig is nagy arca volt. Annak viszont örülök, hogy engedted Garlannak, hogy lovagoljon veled. Őt nagyon szeretem. Ő kezdett összerakni, miután… Tudod - Thirrin felsóhajtott. - Ha anya látná, hogy rendesen kijövök a családjával! Kíváncsi vagyok, mit szólna Theonhoz. Theon levenné a lábáról, ahogy velem tette, ebben biztos vagyok. Nem is tudom, ki csábított el kit. Talán kölcsönösen egymást. Az elején azt hittem, én csábítom el Theont, ő pedig az ellenkezőjét gondolta, pedig a kettő párhuzamosan történt. Legalábbis azt hiszem. Jaj, úgy hiányzik! Mikor először megláttam, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha feleségül megyek hozzá. Hogy előbb vagy utóbb lefekszünk párszor, az igen. Annyira… Vonzó. Nem angyalarcú és szép, mint Loras, nem markáns és jóképű, mint Robb, hanem… Nem tudom szavakkal elmondani, és fogalmam sincs, hogy csinálja… Egyébként ne haragudj, hogy ezzel untatlak, a lányokkal kéne ilyesmiről beszélnem, de ha öten beszélgetünk, mindig oda lyukadunk ki, hogy Robb Stark vajon kit választana négyük közül. Szét fogják szedni, amint beteszi a lábát a kapun. Valóban zseniális fogás, mindent összevetve, és szerintem épp ezért fogja Margaery magába bolondítani. De befogom, látom, hogy unod…
Elveszítette az időérzékét, miközben lovagolt. Élvezte a csendet, teljesen megnyugodott, a hideg, friss levegőtől kitisztult a feje. Éjfél mozgása szinte elringatta, alig érzékelt valamit a környezetéből. Ám egyszer csak meglátott egy mozgó pontot, nem is olyan távol tőle. Fekete ló, a lovasa sötétben, de látta, hogy a haja világos, behatárolhatatlan színű, átmenet a szőke, a világosbarna és a rézvörös között…
- Ő az! - sikkantott fel Thirrin. - Gyerünk, drágám, érjük be!
Ügetésből gyors vágtára fogta a lovát, előrehajolt a nyeregben, keményen tartotta magát, hogy ne essen le az iramtól. A távolság egyre szűkült, már teljesen tisztán látta: Theon sötétkéket viselt, a haja ugyanúgy összevissza kócolódott, arcán jellegzetes mosolya ült.
- Thirrin, hogyhogy itt vagy, és főleg egyedül? - kiáltotta neki.
- Kijöttem elétek, csak úgy! - a lány lendületből leugrott a lováról, megvárta, míg Theon beéri, és szinte rögtön egymás nyakába borultak.
Thirrin majdnem elsírta magát a boldogságtól. Beszívta a fiú illatát, aminek az emlékével aludt el egy hónapja minden este, minden porcikájával hozzásimult, átkarolta a vállát. Theon felemelte a fejét az állánál fogva, és mélyen a szemébe nézett azokkal a varázslatos, jádezöld szemeivel:
- Úgy hiányoztál, Thirrin - azzal nemes egyszerűséggel megcsókolta. Thirrin lehunyt szemmel élvezte a csókot, ami szomjoltó volt, forró és heves. Mindketten nagyon vártak már erre a pillanatra. Az idő megállt, hosszú percekig ölelkeztek néma, de boldog csendben, csak szapora szívverésüket hallották.
- Te is nagyon hiányoztál nekem - suttogta a lány. - Szokatlan volt, hogy nem futunk össze minden nap, hogy nem tűnünk el az erdőbe…
- Igen… Határozottan üresebb lett nélküled a kastély. Egyébként hogyhogy kijöttél?
- Szükségem volt egy kis levegőváltozásra. A családom déli fele kezd az agyamra menni, majd elmesélem. A többiek?
- Valamivel hátrébb. Visszaforduljunk, vagy… ?
- Akár indulhatunk is haza. Nyílegyenesen északra, nincs mit eltéveszteni.
Theon mosolyogva bólintott. Mindketten felugrottak a lovukra, és lassú, ráérő lépésben elindultak az út mentén.
- Szóval, mi a gond a családoddal? - kérdezte Theon.
- Alapvetően semmi, csak nagyon déliek, a lányok pedig nagyon… Lányok. Emiatt nekem is rendes lányként illik viselkednem, ami azért elég fárasztó. Egy hete ruhákról meg ilyesmikről tépem a számat, most mondd! Veletek történt valami érdekes, amíg nem találkoztunk?
- Nem igazán. De furcsa volt örökre elmenni. Mármint nem szó szerint örökre, de érted, mire gondolok. Aryának nagyon hiányoztál, főleg, hogy félig-meddig neki is újra rendes kislányként kellett viselkednie.
- Ó, édesem… Szegény. Tudom, mit érez, velem is ez volt még régen Égikertben. Egészen addig, amíg egyszer úgy behúztam Loras Tyrellnek, hogy a drágám napokig lila folttal az arcán járkált. Akkor mindenki rájött, hogy én az életben soha nem leszek rendes kislány. Meg rendes nagylány sem - kacsintott Thirrin.
- Nagyon helyes, a rendes lányok unalmasak. Főleg egy életre.
- Még egy érv mellettem… Egyébként otthon már mindenki teljes izgalomban van, nagyon vártunk titeket.
- Fordítva is így van. Remélem - Theon nyelt egyet - , kedvelni fognak.
- Apa miatt ne aggódj, csak ne csókolgass előtte, legalábbis még ne, majd az esküvő után. A Tyrellek meg általában kedvesek mindenkihez - kinyújtotta a karját és bátorítóan megszorította Theon kezét. - Nézd, ott a kastélyunk! Készen állsz a családomra?
A halványszürke, fémesen csillogó falak és tornyok már tisztán látszottak a távolban, messziről fel lehetett ismerni a legmagasabb torony csúcsát díszítő, míves, nagy hópelyhet. A gyéren szállingózó nyári hó egy kicsit meseszerűvé varázsolta a gyönyörű, magányos várat. Magabiztos, ragyogó mosolyt váltottak, tudták, hogy életük legnagyobb kalandja nemsokára elkezdődik.

Elérkezett az esküvő napja. Az eget szürkés fellegek borították, úgy tűnt, délutánra enyhe havazás várható. Thirrin azt remélte, legalább az esküvőjére rendesen ki tudja aludni magát, de terve csírájában halt el, mikor reggel arra ébredt, hogy kitárul az ablak, hideg levegő és tompa fény árasztja el a szobáját, egyúttal valaki lerántja róla a takarót, és megszólal a kellemes, dallamos hang, ami néha már az őrületbe kergette:
- Ébresztő, gyönyörűség! Hosszú napunk lesz, és még ezer dolgot el kell intézni! Mire vársz, kelj fel és öltözz! Mindjárt itt a reggelid!
- Micsoda? - nézett fel Thirrin résnyire nyitott szemmel. Margaery csípőre tett kézzel, szúrós tekintettel állt az ágya mellett, kifogástalan nappali öltözékben és lágyan leomló, aranybarna fürtökkel.
- A reggeli, édesem! - mondta a lány türelmetlenül. - Na mi lesz már?! Ha nem kelsz fel ebben a minutumban, nem fogjuk tudni időben megcsinálni a hajad, márpedig arra legalább két óra el fog menni, legjobb esetben!
- Mit akarsz te a hajammal órákon keresztül?
- Rendesen begöndöríteni és feltűzni, tudod, azokkal a… De Thirrin, ezt mi megbeszéltük! Pontosabban elmondtam neked egyik este, de te nyilván nem figyeltél rám, mert Theon Greyjoy elvonta a figyelmedet!
Thirrin inkább nem vágott vissza, hogy “Szervezz magadnak saját esküvőt és szállj le az enyémről!”. Gyorsan arra a döntésre jutott, mindenki jobban jár, ha hagyja Margaery-t dirigálni. Habár úgy érezte, nem fog benne megmaradni, engedelmesen leerőszakolt fél tányér zabkását (“Muszáj enned, nehogy elájulj nekem, de ne túl sokat, még nem tudunk befűzni a ruhádba”), elviselte, hogy közben négy lány egyszerre beszél hozzá, mert legalább elterelték a figyelmét az egyre növekvő izgalomról.
Szedd össze magad, hülye liba, bárkinek le tudod csapni a fejét, nehogy már a saját, nagy nehezen kiharcolt esküvődet ne bírd végigcsinálni! - gondolta, miközben Margaery három szobalánya a haját sütötte szép, szabályos csigákba és tűzte fel bonyolult fonatokkal és csavarásokkal teli kontyba. Thirrin soha nem hordta ilyen csicsásan a haját, általában leengedte vagy befonta az északi szokásoknak megfelelően, és valószínűleg egy gyenge pillanatában egyezett bele a királynői hajviseletbe. Még nem öltözött fel teljesen, fűzőben - több rétegű alsószoknyában, engedelmesen ült a tükör előtt, próbált nem mozogni és még kevésbé pánikolni. Egyre biztosabb volt benne, hogy valamilyen úton-módon el fogja szakítani a selyemharisnyáját, megbotlik egy kiálló gyökérben, megfullad a szoros fűzőtől, de legalábbis a haja le fog égni a sütővasaktól. A csend idegőrlő volt, a három csinos lány szó nélkül végezte a feladatát, esetleg valamelyikük néha megjegyezte, milyen szép Thirrin haja, mennyire gyönyörű lesz, mikor elkészülnek a hajkölteménnyel, és egyáltalán, most biztosan nagyon boldog. Thirrin már-már hiányolta, hogy Margaery nem tartja szóval, mikor kopogtak.
- Szabad! - mondta Thirrin olyan kedvesen, ahogy csak az izgalomtól tellett.
- Lady Margaery utasított, hogy nézzek rád - dugta be Jon az ajtón kócos, fekete fürtös fejét.
- Ó. Milyen kedves tőle! Gyere be! Lányok, egy pillanatra kettesben hagynátok minket? - nézett fel.
- Hogyne, Lady Thirrin.
- Köszönöm! - csilingelte a lány. Amint a szobalányok távoztak, Thirrin rögtön felpattant és minden egyéb hozzáfűznivaló nélkül Jon nyakába borult.
- Ööö… Thirrin… Minden rendben? - kérdezte a fiú, miután kibontakozott Thirrin öleléséből.
- Hogyne, minden a legnagyobb rendben van! Úgy nézek ki, most komolyan? - Thirrin érezte, hogy a hangja kezd hisztérikussá válni. - Csupán két hónapja görcsölök, hogy minden tökéletes legyen, a ruhámtól kezdve a lakomán keresztül minden egyéb apróságig! És ezen nem segít Margaery Tyrell meg a többiek, akik egy hete áradoznak, milyen csodálatos, hogy férjhez megyek, mintha ez lenne a legnagyobb teljesítmény, amit valaha elértem! Fél tányér ÜRES zabkását bírtam enni reggelire, beleegyeztem, hogy forró vassal madárfészket csináljanak a hajamból, ami egyébként tetszene is, de… - a lány kifulladt. - Bocsánat, csak tényleg nagyon izgulok. Kérlek, kérlek, mondd, hogy Theon is!
- Előre elnézést, hogy lelombozlak, de Theon pont olyan laza és pont úgy vigyorog, mint mindig. Mikor legutóbb láttam, kedélyesen beszélgetett az apáddal, és valószínűleg az a legnagyobb problémája az esküvővel kapcsolatban, hogy nem ugorhatunk egyenest az ágybacipelésre a szertartás után.
- Sejtettem. De végül is ez jó, legalább egyikünk képes normálisan viselkedni… - sóhajtott Thirrin. - Egyébként mi a helyzet odakint?
- Semmi ok az aggodalomra. Margaery kézben tart mindent.
- Nagyon jól teszi, ha már szabályosan megtiltotta, hogy ma bármi mást csináljak, ami nem kapcsolódik a kinézetemhez… Tényleg, milyen a hajam?
- Thirrin, most őszintén, itt állsz előttem egy szál fűzőben, szerinted a hajadra figyelek? - kérdezte Jon szemtelenül mosolyogva.
- Ezért megérdemelnél egy óriási pofont, Jon, de nem akarom, hogy Margaery a kezem nyomával az arcodon lásson - vágott vissza Thirrin.
- Most hogy jön ide Margaery?
- Ne nézz már hülyének, látom rajtad, hogy tetszik neked…
- Mint minden normális embernek… - motyogta Jon égő orcákkal.
- … és ez kölcsönös! - folytatta Thirrin. - Úgyhogy nagyon kérlek, ne szúrd el! Tegnap egész este beszélgettetek, az istenekre! A családommal ne foglalkozz, nyerd meg a nagymamámat, és onnantól kezdve sima ügy. Megkérdezheted apát, hogy csinálta ő. És nehogy előadd nekem a szokásost, mi is megoldottuk, ti is meg tudjátok!
- Félelmetes, hogy így átlátsz az emberen…
- Hallottam már. Na menj, mondd meg Margaery-nek, hogy minden rendben, a hajam mindjárt kész és lassan küldheti Gwent a ruhával!
- Ahogy kívánod. Te meg lazulj el, nem szoktál ilyen ideges lenni…
Miután elkészült Thirrin csodás hajkölteménye, Margaery három szobalányát egy szép, lenszőke lány váltotta le, kezében a menyasszonyi ruhával.
- Hű, nagyon jól áll a feltűzött haj! - mondta a lány mosolyogva.
- Köszönöm, Gwen - biccentett Thirrin. - Akkor kérlek, fűzz be ebbe a csodába!
A ruha valóban gyönyörű volt. Több réteg selyemből készült, szűk felsőrésszel és bővülő, suhogó szoknyával. A halványkék anyag a szoknya alsó részén ezüstfehér átmenetes sávban ért véget, az egész anyagot apró, ezüst hópehely-hímzések díszítették elszórtan. Az ezüstön meg-megcsillant a fény, mintha a minták kristályokkal lettek volna kirakva. A mélyebb, csónak alakú kivágás és a hosszú, bő ujjak még elegánsabbá tették az összképet. Nyakában egyszerű ezüstlánc lógott, rajta apró, szikrázó gyémánt hópehellyel. Sötétkék selyemcipőt viselt, magas sarokkal, ami szörnyen kényelmetlen volt, de legalább nagyon szép.
- Lady Thirrin, egyszerűen… Mesésen festesz - lépett hátra Gwen, arcán színtiszta csodálattal, miután eligazgatta a ruhát.
Thirrin megfordult, hogy lássa magát a tükörben. Még neki is elállt a szava. Ragyogó, hűvös és csodaszép: mint egy igazi hópehely.
- Bámulatos ez a ruha… - suttogta.
- Te teszed azzá, édesem! - jelent meg hirtelen Margaery az ajtóban. - GYÖNYÖRŰ vagy, Thirrin, a legszebb menyasszony egész Északon! - azzal forrón átölelte unokatestvérét. - Komolyan, annyira szép vagy, és ebben a ruhában még melled is van!
- De látod, hogy a nagyit idézve “abnormális vékonyságom” ellenére is elkeltem. De te is csodásan nézel ki.
Margaery szerényen elmosolyodott. Hosszú, aranybarna fürtjei laza félkontyba tűzve omlottak a jobb vállára, nehéz, sötétzöld, áramvonalas szabású, hosszú ujjú brokátruhát viselt, indás-rózsás arany mintákkal, fölötte krémszínű, rövid szőrmeköpenyt.
- Köszönöm, bár érzésem szerint meg fogok fagyni. Szállingózik a hó! Nagyon remélem, hogy tényleg olyan rövid lesz a szertartás, mint amilyennek mondtad…
- Az lesz, higgy nekem. Minden készen van?
- Persze, édesem, elintéztem, amit kellett és mindenki nagyon kíváncsi rád. Gwen, volnál kedves szólni Lord Darvonnak, hogy mindjárt jöhet a lányáért? - fordult a szőke lányhoz.
- Természetesen, Lady Margaery - Gwen bátorító mosollyal az arcán távozott.
- Maradok egy kicsit, jó? - mondta Margaery. - Jon mondta, hogy kicsit izgulsz.
- Köszönöm - nézett rá hálásan Thirrin. - Kérlek, beszélj hozzám, mindegy, mit! Történt valami érdekes, amiről lemaradtam?
- Lássuk csak… Apám már most nagyon jól érzi magát, valószínűleg az a pokoli erős, gyömbéres rozspálinka áll a dolog mögött. Elég vicces, ami azt illeti. Garlan finoman, de határozottan fűzi a helyes kis vörös Stark-lányt…
- Garlan és Sansa? - szakította félbe Thirrin. - Végülis… El tudom képzelni őket együtt. Sansa szeretni fogja Égikertet, ebben biztos vagyok.
- Egyébként ő tényleg alig tizennégy éves? Legalább tizenhatnak néz ki!
- Mert magas. Mondd meg Garlannak, hogy sok sikert!
- Úgy lesz. Viszont én most megyek, még ki kell sétálnunk a lányokkal az istenerdőbe. Remélem, nem ázik át teljesen a cipőm… És Thirrin, még valami! - fordult meg az ajtóban, és a lány vállára tette a kezét. - Csodálatosak lesztek, és nagyon boldogok. Minden simán fog menni. Drágám, a mai napig nem felejtem el, mikor nyolcéves korunkban olyat behúztál a bátyámnak, hogy egy hétig monoklival az arcán járt. Három értelmes kérdés és válasz ehhez képest nem okozhat neked akkora kihívást!
A két lány összeölelkezett, Thirrin elmormogott egy köszönömöt, majd egymásra mosolyogtak, és Margaery könnyed léptekkel távozott.
Thirrin egyedül maradt. Egy darabig a tükörben bámulta magát, tényleg soha nem érezte magát még ilyen szépnek. Mindig tudta magáról, hogy szebb, mint a többi lány, a finom, könnyed, déli vonások keveredtek benne a hideg, elegáns, északi szépséggel. Most inkább utóbbi dominált. Kék szeme kiragyogott az arcából, sötét, vörösen csillogó haja és vörös ajkai erős kontrasztot alkottak hófehér bőrével és világos ruhájával. Lassan megnyugodott. Azért látom magam szebbnek, mert az övé leszek örökre.
Épp elgondolkozva nézte az ablakon keresztül, ahogy az udvart vékony rétegben teleszitálják a daraszerű, nyári hópelyhek, mikor halkan kopogtak az ajtón. A lány elmosolyodott, mikor apja belépett sötétkék-ezüstben, karján a fehér, két kék sávos, szürke szőrmével szegett, nagy ezüst hópelyhes menyasszonyi palásttal.
Thirrin egy kicsit Lord Darvonra is hasonlított. Ugyan apja magasabb volt nála, és a haja is sokkal vörösebb volt az övénél, hasonló, elegáns orruk volt, és ugyanolyan, jégkristályra emlékeztető kék szemeik.
- Gyönyörű vagy, Thirrin - mondta Lord Darvon. - Napok óta csak úgy ragyogsz!
- Köszönöm, apa. Örülök, hogy esik a hó. Mindig hóesésben akartam férjhez menni. Olyan szép lesz. - Rövid csönd. - Szerinted…?
Az apró hangsúlyváltásból rögtön megértették egymást.
- Anyád nagyon boldog lenne, ha látna. Büszke lenne, hogy ilyen okos és bátor lánya van. Most különösen hasonlítasz Alysone-ra.
- Igen, emlékszem, hogy ő szokta hasonlóan feltűzni a haját. Ezt a ruhát is ő rajzolta, még nagyon régen - Thirrin nyelt egyet. - Borzasztó, hogy nem lehet velünk. Talán a Tyrellek miatt, talán másért, de még soha nem hiányzott ennyire - a lány hangja elcsuklott.
- Kislányom, ne sírj! - ölelte át Lord Darvon a lányát.
- Bocsánat, nem sírok - Thirrin gyorsan visszarendezte az arcvonásait. - Mostanában annyi mindenen tudnék sírni, talán az egész felhajtás miatt…
- Akkor essünk is túl rajta! Itt az idő, gyönyörűségem.
Thirrin felsóhajtott. Apja a vállára terítette a palástot, amitől Thirrin még inkább úgy nézett ki, mint egy téli hercegnő. Lord Darvon belekarolt a lányába, úgy mentek le a lépcsőn. A folyosókon csak Thirrin cipősarkainak kopogása hallatszott. A lány mélyeket lélegzett, amennyire a fűzője engedte. A csattogás tompult, ahogy kiértek a várból és rátértek az istenerdő felé vezető útra.
Nyugodt, méltóságteljes léptekkel haladtak a szívfa felé. Thirrin ösztönösen mosolygott, de látása beszűkült, csak a fehér törzsre és a sűrű, vörös lombkoronára koncentrált. A fa tövében aztán megálltak. Lord Darvon hosszú csókot nyomott lánya homlokára és elengedte a kezét. Reményteljes mosolyt váltottak.
Thirrin szembefordult az úttal. Állta az ámuló tekintetek kereszttüzét, a szeme sarkából észrevette Robb ragyogó, büszke arcát, Arya bátorító mosolyát, és hogy Margaery mintegy véletlenül, alig feltűnően belekarol Jon karjába. Erre szélesen elmosolyodott, pont, mikor Theon feltűnt a színen.
Szép volt, Egyszerűen szép. A tompa, délutáni fény miatt a hajában inkább a szőke, mint a vörös dominált, kócos tincsein megtapadtak a szállingózó hópelyhek. Feketét és óaranyat viselt, vállán mélyfekete palástot, rajta óriási, csillogó aranykrakennel. Világoszöld szeme szinte világított az arcából.
Jó egy méterrel Thirrinnel szemben állt meg. Pillantásuk sugara szinte átlátszó búrát vont köréjük, ahogy Theon feltette az első kérdést:
- Ki vár rám?
- Lady Thirrin a Woodley házból, Jégerőd örököse - felelte a lány búgó, magabiztos hangon. - Ki jött el hozzám?
- Theon a Greyjoy házból, Lord Eddard Stark gyámfia. Ki ad nekem bebocsátást?
- Lord Darvon a Woodley házból, Jégerőd ura - a lányához fordult. - Lady Thirrin, elfogadod ezt a férfit?
- Elfogadom ezt a férfit - ahogy kimondta a szavakat, egyre erősebben kezdett szakadni a hó, sűrű, csillogó pelyhekben.
Theon előrelépett, megfogta Thirrin kezét, letérdeltek a szívfa elé és fejet hajtottak a behódolás jeleként. Körülöttük fények gyúltak ki. Thirrin lesütött szemmel magában imádkozott, miközben erősen szorította Theon kezét. Hálát adott az isteneknek őérte, a családjáért, a Starkok nagylelkűségéért, és hosszú, boldog életet kért. Óvatosan oldalra sandított: Theon szeme csukva volt, ajkai finoman, hangtalanul mozogtak, és ugyanolyan erővel fogta Thirrin kezét. A lány már - már érezte, ahogy örökre összekapcsolódnak.
Egy percnyi áhítat után mindketten felálltak. Thirrin lecsatolta Theon válláról a fekete-arany palástot, helyette szürke prémmel szegett, acélkék darabot adott rá, amit tompa fényű, sötét ezüst hópehely díszített.
- Már Woodley vagy - suttogta, miközben bekapcsolta a hópehely alakú ezüstcsatot.
- Köszönöm, hogy a családod tagja lehetek - azzal Theon hátradöntötte a karjában a lányt, és szenvedélyesen és nagyon látványosan megcsókolta.
Thirrin sírni tudott volna a boldogságtól. Hideg ujjaival beletúrt Theon selymes fürtjeibe, hagyta, hogy ő irányítson, és csak csókolóztak a gyertyafényben fürdő hóesésben…
Nagy sokára engedték csak el egymást.
- Vigyél fel a kastélyba, Theon Woodley - mondta Thirrin mosolyogva - , egyrészt mert a szép rózsaszálak mindjárt idefagynak, másrészt mert NAGYON éhes vagyok!
- Ahogy parancsolod, hölgyem - mosolygott vissza rá Theon. Könnyedén a karjába kapta, Thirrin belekapaszkodott a nyakába, és a násznéppel egyetemben visszaindultak a kastélyba, miközben úgy szakadt a hó, mintha tél lenne.

Thirrin, miközben Robb-bal táncolt, örömmel nyugtázta magában, milyen remek munkát végzett az estével. A nagyterem központi kandallójában vidáman pattogott a tűz, a finoman terjedő füst illata és a falakon körbefuttatott fenyő -, fagyöngy -, és magyalfüzérek igazi északi illatot varázsoltak a helyiségnek.
A főasztal fölött négy zászló függött. Három kisebb, egy zöld a Tyrellek arany rózsájával, egy fekete a Greyjoyok aranykrakenjével, egy fehér a Starkok szürke rémfarkasával és egy nagy, fehér zászló, közepén ezüst hópehellyel, alatta egymást keresztező sötét - és világoskék sávval: a Woodley-k lobogója.
A lány tizenkét fogásos lakomát rendelt, leginkább azért, hogy lenyűgözze a Tyrelleket, és úgy tűnt, sikerült neki. Az északi és a déli vendégek meglepően hamar megtalálták a közös hangot, természetesen Thirrin egyik, szénné égett pitéket vagy ehetetlenné sózott sülteket ábrázoló rémképe sem igazolódott be, egyáltalán, minden simán és gördülékenyen zajlott.
- Különösen szép vagy ma este - mondta Robb. - Mondjuk mindig, de most igazán ragyogsz.
- Köszönöm. Emlékszel, mikor legelőször táncoltunk együtt? - mosolyodott el Thirrin.
- Hogy is felejthetném el? Olyan hirtelen csöppentél az életünkbe, nem hiszem, hogy fel voltunk készülve a… Hóviharra. Félelmetes egy nő vagy, Thirrin Woodley, hogy őszinte legyek.
- Édesem, ez a félelmetes nő asztalnál fog neked megnyerni minden csatát.
- Én is ettől tartok… - sóhajtott fel Robb mosolyogva.
- Hé, táncolhatok egyet én is a feleségemmel? - jelent meg Theon, arcán jellegzetes mosolyával.
- Nem is tudom, még meggondolom… Egyébként merre jártál?
- Nem fogod elhinni, táncoltam anyáddal, kétszer is!
- Hű… Bár biztosan nagyot nőttél a szemében most, hogy megszabadult tőled - nevette el magát Thirrin. - Robb, adj át a férjemnek, az unokatestvéreim már kezdenek hiányolni...
Mindannyian egyszerre fordultak a kis csoportban halkan vihorászó és sugdolózó, három csinos lány felé.
- Jut eszembe - kezdte Robb Theonhoz fordulva - , te melyiküket…
- Vinném a helyedben egy éjszakára? - vigyorgott Theon. -  Szép sorban mindet.
- Egy éjszakánál többre gondoltam.
- Hogyne, tudom! Ha neked lennék, biztos azt a szép aranyszőkét vinném haza.
- Szerintem is Elinort válaszd - helyeselt Thirrin. - Megga szebb, de kicsit idegesítő, Alla mellett meg halálra unnád magad.
- Egyébként miért nem inkább Margaery? - kérdezte Theon.
Thirrin és Robb összenéztek.
- Róla már lekésett - mondta a lány. - Oda nézz! - bökött a fejével az egyik sarok felé. Margaery, arcán enyhe pírral, épp bensőséges beszélgetésbe merült egy sötétszürkét és feketét viselő, kócos, fekete hajú fiúval. Egyszerre nevettek fel, aztán a fiú átkarolta a derekát, és összezárva a köztük lévő arasznyi távolságot, finoman megcsókolta.
Thirrin alig bírta ki nevetés nélkül, ahogy figyelte Theon reakcióját.
Először csak a szeme nyílt tányér nagyságúra, aztán a száját is eltátotta, és legalább egy percig nem jutott szóhoz.
- Ez most komoly? Havas Jon és Margaery Tyrell? - mondta végül elképedve. - Ilyen nincs!
- Látod, hogy van. Úgy tűnik, a testvérem azért tud valamit.
- Igen, úgyhogy menj és hozd be a lemaradást!
- Azon leszek! - Robb még küldött feléjük egy biztató mosolyt, mielőtt távozott.
- De ez akkor is lehetetlen - motyogta Theon, miközben elkezdtek táncolni. - Hogy a fenébe csinálta?
- Most nem mindegy neked? Látszólag nagyon élvezik egymás társaságát… Én is a tiédet - tette hozzá.
- Bizonyítsd…
- Ahogy kívánod - Thirrin finoman lábujjhegyre állt, átkarolta Theon vállát, és a nagyterem kellős közepén megcsókolta. Ahogy ajkaik egymáshoz értek, úgy lobbant fel benne a tűz. A szívverése sokszorosára gyorsult, beborította a vonzó, fás illat.
Egy pillantással megegyeztek, hogy ezt nem itt kéne folytatni. Megcélozták az egyik üres, félhomályba burkolózó sarkot. A falnak dőlve csókolóztak, Thirrin minden lélegzetvételnél úgy érezte, menten összeomlik a vágytól. Két napja csak néhány futó csókot engedhettek meg maguknak, semmi többet, és most olyan közel voltak egymáshoz. Beleremegett, ahogy a hideg kőfal és Theon felforrósodott keze egyszerre ért a bőréhez, ahogy finoman beleharap az alsó ajkába csók közben, ahogy egyszer csak lassan, az ajkait alig érintve csókolja, mintha kínozni akarná, aztán feladja, és mohón falni kezdik egymás ajkait, ahogy a szájában érzi a nyelvének sós ízét… Thirrin felsóhajtott két csók között, mikor szétváltak egy pillanatra.
- Nem… Bírom… Tovább… - suttogta Theon levegő után kapkodva. - Egy hónapja nem csináltam, és meghalok, ha csak hozzám érsz… Bánnád, ha kihagynád a hagyományos ágybacipelést?
- Nem, sőt… - Thirrin két kezébe fogta a fiú arcát, és szájon csókolta, mielőtt folytatta. - Azt akarom, hogy te vetkőztess le…
- Akkor… Felmegyünk?
Thirrin mosolyogva bólintott. Összefűzte ujjaikat, és kisétáltak az egyik mellékajtón. A lépcsőfordulóban Thirrin egy pillanatra megállt, levette a magas sarkú cipőjét, hogy teljesen hangtalanul tudjon suhanni a folyosókon. Egy másik szárny felé indultak, mint ahol Thirrin szobája volt - kaptak egy eddig szinte teljesen kihasználatlan, nagyobb lakrészt. Theon a karjába kapta a lányt, kettesével szedve a lépcsőfokokat hamar elérték céljukat. Mindketten szaporán vették a levegőt, Thirrin úgy érezte, mintha égne belülről.
Theon belökte az ajtót, azzal már nem foglalkozott, hogy rendesen be is csukja. Letette Thirrint, egy pillanat alatt megszabadult a ruhái felétől, majd gyors mozdulattal kioldotta a lány ruhájának fűzőjét. Thirrin testén forró remegés futott végig, ahogy a selyem érzékien lecsúszott róla, és Theon hátulról átöleli, belecsókol a nyakába és a keze betéved a combjai közé. Lehunyta a szemét, feje hátrahanyatlott, és kéjes nyöszörgést hallatott.
- Mennyire ki lehetsz rám éhezve, ha már ennyire is így reagálsz... - vigyorgott Theon önelégülten.
- Úgy érzem, ezt te is elmondhatod magadról - vágott vissza huncut mosollyal Thirrin, miközben kicsatolta Theon övét és kihúzta a rajta függő tőrt. - Ezzel gyorsabb lesz, vágj le rólam mindent.
Theon keze csak egy kicsit remegett, ahogy alulról felfelé, a lány gerince mentén határozott mozdulattal kettészelt minden szövetet és zsinórt.
Mohó csókban összeforrva lassan leereszkedtek a kandalló előtt heverő vastag szőrmére. A tűz melege, ha lehet, még jobban felkorbácsolta őket.
- Annyira nagyon szeretlek - szakította meg a csókot hirtelen Thirrin, mikor már félig összefonódva feküdtek a földön.
- Én is szeretlek, Thirrin - olyan közel hajolt a lányhoz, hogy a homlokuk összeért. - Benned akarok maradni, mikor végzek…
- Én is azt akarom - pihegte Thirrin, és egy kicsit megemelte a csípőjét. - Csókolj meg és tégy magadévá, Theon Woodley.

Már hajnalodott, mikor Thirrin felriadt álmából. Egymás karjában aludtak el, miután felavatták az új, díszes, faragott dupla ágyat is. Kimerültek és nagyon boldogok voltak. Thirrin felkönyökölt, Theon gyérülő holdfényben fürdő arcát nézte. A haja teljesen szőkének tűnt, tejfehér bőre ragyogott, arcán olyan nyugalom ült, amilyennek Thirrin még soha nem látta. Mosolyogva kisimított egy kósza tincset a homlokából, mire ő is mocorogni kezdett.
- Megérzem, ha néznek, miközben alszom - mormogta Theon, miközben magához húzta Thirrint. - Máris reggel van?
- Nem, még a nap sem kelt fel. Csak korán feljöttünk, tehát korán el is aludtunk.
- Hű, ennyire nem bírtunk volna magunkkal?
- Úgy néz ki - mosolygott Thirrin.
Puha, könnyed csókot váltottak. Thirrin a fiú vállára hajtotta a fejét, Theon a lány kócos, kibomlott haját simogatta. Szinte egyszerre lélegeztek, nyugodtan és lassan.
- Szerinted Robb végül elment Elinorral? - nézett fel Thirrin megtörve a békés csendet.
- El tudom képzelni, majd reggelinél megkérdezem. Hé, csak álmodtam, hogy Havas és Margaery egymást nyalják-falják?
- Látom, ez nagyon megmaradt neked. Nem álmodtad. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Szerinted…?
- Nem hiszem, hogy… Hogy is kell szépen mondani? Leszakította Égikert legszebb rózsáját.
- Azt akartam kérdezni, hogy vajon mit fog szólni a családunk, de ez sem rossz - rövid csend. - Theon, szerinted milyen gyerekeink lesznek? - kérdezte Thirrin hirtelen.
- Gondolom, vörös hajúak… - mondta Theon kissé bizonytalanul.
- Ennél azért valamivel kreatívabb választ vártam volna.
- Kedvesem, most ébredtem fel! Egyébként meg, ha magunkból indulunk ki, nyilván gyönyörűek és elbűvölőek - vigyorodott el Theon.
- Egyetértek - bólintott Thirrin. - Mondjuk egy fiú az én szememmel, a te mosolyoddal, mindkettőnk tehetségével…
- Összetör néhány szívet és a saját útját járja, mindegy, mit akarunk tőle…
- Ez tetszene, őszintén szólva. De majd szeretnék egy lányt is.
- Te? Lányt? - nézett rá Theon elképedve. - Hogyhogy?
- Egyrészt, mert merem remélni, hogy a saját lányommal azért kijönnék. Másrészt, mert kíváncsi vagyok, mit kezdenél a magadfajta alakokkal, akik majd mind a te gyönyörű lányodat akarják - mosolygott Thirrin huncutul.
- Ez övön aluli volt. A lányomhoz pedig senki hozzá sem nyúlhat az engedélyem nélkül - Theon ösztönösen szorosabban ölelte magához Thirrint. - Különben is, hogy jutott ez eszedbe?
Thirrin nem válaszolt, csak még szélesebben mosolygott, kék szemei furcsán csillogtak. Theon a szája elé kapta a kezét, a zöld szempár tágra nyílt.
- Csak nem… ?
- De! A gyermekedet várom...uram - húzta összefont kezeiket a hasára.
Theon arca felragyogott, két kezébe fogta a lány arcát és forrón megcsókolta. Odaadón és boldogan csókolóztak, Thirrin sírni tudott volna az örömtől, aznap már sokadszor.
- Mióta tudod? - kérdezte Theon, miután nagy sokára szétváltak. - És egyáltalán… Hogyan? ha jól emlékszem, mindig észnél voltunk…
- Egyszer nem - rázta a fejét Thirrin. - Az utolsó éjszakánkon, mikor átmentem hozzád, hogy ne gondolkodjunk, csak szeressük egymást, mert egy darabig nem lesz benne részünk. Hát… Sikerült túl jól elengedni magunkat. Egy hete tudom biztosan, neked mondtam el először.
- Ez egyszerűen… Csodálatos - Theon arcáról nem lehetett letörölni a boldog mosolyt.
- Igen, és tudod, milyen nehéz volt titokban tartani? Az esküvőre fogtam, hogy hamar kiborulok, meg ilyesmi…
- Csodálom is, hogy nem mondtad el rögtön. De ugye tudod, hogy mostantól NAGYON kell vigyáznod magadra, és…
- Tudom - sóhajtott Thirrin. - Ezt a részt, kérlek, hagyjuk nappalra, most csak örüljünk, jó?
- Hogyne. Nagyon szeretlek, Thirrin.
- Én is nagyon szeretlek téged. És már igazán hozzám tartozol.
- Igen - bólintott Theon. - Már hozzád tartozom. Mert nekem te vagy Észak, kedvesem.


Vége.=)