2014. június 25., szerda

Hatodik rész

Végre a németérettségit is letudtam, kezdődhet a totális szabadság!=) A mai fejezet a legjobb barátnőm eddigi kedvence volt, neki ugyanis mindig megmutatom az írásaimat publikálás előtt. Remélem, nektek is tetszeni fog.=)


A lány az istenerdő felé vette az útját. Mikor belépett, levette rövid szárú csizmáját, mezítláb sétált a szívfa felé. A fű, az avar, és a föld csiklandozta a talpát. Mélyen beszívta az erdő semmivel össze nem hasonlítható illatát. A meleg vizű tavacskákból áramló gőzöknek köszönhetően egyáltalán nem fázott.
Letérdelt a nagy, fehér varsafa elé. Kezeit imára kulcsolta, lehunyta a szemét, ajkai alig mozogtak, ahogy imádkozott. Hálát adott a biztonságos, zavartalan utazásért, a szívélyes fogadtatásért és Deres vendégszeretetéért. Elmerült az imában.
Thirrin a régi isteneket szerette. A Héttől elfordult gyermekkorában, amikor meghalt az anyja. Azóta kerülte a szentélyeket, inkább az apját követte az istenerdőbe. Lord Darvon Woodley sosem foglalkozott igazán a Héttel. Lánya nevelését nem septa, hanem a dorne-i fegyvermester, Ser Marco és néhány, Égikertből származó, Jégerődben maradt hölgy kísérte végig. Thirrin mindig is inkább az istenerdőben szeretett imádkozni, mint a szentélyben. Szerette az erdő illatát, a fehér szívfát, a csendet és a nyugalmat. Ha felkereste az istenerdőt, megnyugodott a lelke, felszabadult a gondjai alól, amik nyomasztották.
Hirtelen úgy érezte, valaki figyeli. Nem csalódott. Mikor óvatosan felnézett, Havas Jonnal találta szembe magát.
- Meglep, hogy itt találsz? - kérdezte tőle mosolyogva.
- Elnézést, hogy megzavartalak, hölgyem - Jon törökülésben ült a földön, fejét a kezével támasztotta. - Igazság szerint, egy kicsit igen. Ugyan északi vagy, de a legtöbb vendégünk inkább a szentélyt választja.
- A Hét már cserben hagyott egyszer - Thirrin leült a fiú mellé. - De ha nem így lenne, ott is találhattál volna. Anyám égikerti Tyrell volt.
- Igazán? Ez megmagyarázza szépséged. És…
- Tudom, mire gondolsz - a lány nagyot nyelt. - Nyolcéves voltam, mikor meghalt.
- Ó. Sajnálom, hölgyem.
- Hagyd a hölgyemet. De köszönöm - Thirrin keserűen elmosolyodott, miközben Jon szemébe nézett. - Nem tudom, melyik a rosszabb. Ha egyáltalán nem ismered az anyádat, vagy ha korán elveszíted.
Választ sem várva folytatta:
- A szülésbe halt bele. Adni akart apámnak egy fiút is. Sokáig próbálkoztak, mire sikerült. Nagyon boldogok voltunk, mikor kiderült, anyám gyermeket vár. De a húgom korán, halva született. Anyámat pár nappal később vitte el a láz és a bánat. Az utolsó kívánsága az volt, Égikertben helyezzék örök nyugalomra. Akkor beutaztuk apámmal a Hét Királyságot, és jártunk néhány Szabad Városban is. Legalább egy évig nem tértünk vissza Északra. Apám csak így tudta felejteni a bánatát. Ezért tudok ennyi harcmodort. Braavos, Pentos, Égikert,  Királyvár, Kaszter-hegy, Rémvölgy. Mindenhol kaptam valamit. Én így gyászoltam, fegyvert forgatva. És megharagudtam a Hétre. Gyertyák százait gyújtottam az Anyának, hogy a sajátom újból egészséges legyen. Az Idegen mégis elvette tőlem. Bennük bíztam, az ő isteneiben. Nem segítettek rajta. Ezért imádkozom a régi istenekhez.
Mire Thirrin monológja végére ért, kék szeme fénylett, arcán apró könnycsepp gördült végig. Az ajkába harapott, hogy megakadályozza a feltörő sírást.
Jon zavartan nézte a lányt. Nem értette, miért mutatta meg neki a rést erős és kemény páncélján. Fogalma sem volt, mit mondjon erre. Úgy tűnt, Thirrin nem is vár semmit. Kézfejével elmorzsolta a könnyeit, és megrázta a haját.
- Nem tudom, miért mondtam ezt el neked. De köszönöm, hogy meghallgattál.
- Nem tesz semmit. De te legalább ismerted az anyádat. Én semmit nem tudok róla.
- Az apád sosem említette, ki volt az?
- Soha. Akárki lehetett. És ez a legrosszabb benne. Lehet, hogy egy szajha, de az is, hogy előkelő hölgy… Sosem fogom megtudni.
- Kérdezted egyáltalán?
- Néha. De egyszer sem kaptam választ. Már feladtam a próbálkozást - Jon nem látta értelmét hazudni a lánynak. Valamiért az volt az érzése, úgyis rájönne.
- Akkor biztosan nem fogod megtudni az igazságot - jegyezte meg Thirrin.
- Igazad van… Tudod, néha úgy érzem, talán jobb is így.
- Pontosan mire gondolsz? - kérdezte a lány érdeklődéssel a hangjában.
- Hát… Ha megtudnám az igazat, talán minden, amiben eddig hittem, összetörik. Él bennem… Egy kép róla… Biztosan nagyon szép, különben apám nem fordult volna el Lady Catelyn-től. A haja sötét, de a fénye arany. A szeme nyílt és bátor. Igen, bátor és vakmerő.
Miközben beszélt, a fiú a távolba révedt, mintha egy emléket idézne fel. Hangjából és szürke szemeiből mély szomorúság áradt, de nem ejtett könnyeket. Már beletörődött a sorsába.
Thirrin megsajnálta. Önkéntelenül átkarolta a vállát. Keserű mosolyt váltottak.
- Azt hiszem, van bennünk közös, Havas Jon.
- Most azt kívánom, bár ne lenne.
- Talán az istenek akarták így. Szövetség?
- Barátság - vágta rá Jon gondolkodás nélkül.
- Barátság - egyezett bele Thirrin, és megölelte a fiút.

2014. június 18., szerda

Ötödik rész

A nagy év végi lazulásban történetesen ELFELEJTETTEM kitenni az ötödik részt a múlt héten, úgyhogy most gyorsan pótlom is.=D Rövidebb, mint a szokásos, de remélem, azért tetszeni fog.=)

- Az íj elég jól kihasználható fegyver. Pontos, viszonylag egyszerű a használata, és könnyen hordozható. Nagyon hasznos, ha jó a szemed, ha nem akarsz az ellenség közvetlen közelébe kerülni, és ha kell, vadászni is tudsz vele. Hátránya, hogy folyamatosan pótolnod kell a nyílvesszőket és közelharcban nehezen tudod használni. Szép veszteség jöhet össze, ha nem találod meg a vesszőidet. Ha nem bírod a futást hosszú távon, nem neked találták ki. Persze megtanulhatsz lóról is lőni, de az nehezebb.
Thirrin fel-alá járkált, miközben szépen ívelt, bordóra színezett íját lóbálva magyarázott Aryának. Az íjászattal kezdték. Arya ennek örült, már próbálta és úgy találta, egészen jó benne. Alig várta, hogy megmutathassa Thirrinnek, mit tud.
Arya mellett könnyebb, kisebb méretű íj volt, méretben passzoló, fehér tollas nyílvesszőkkel, kicsinyített mása Thirrin felszerelésének.
- Van kérdés?
- Nem, azt hiszem, minden világos.
- Nagyszerű. Akkor szemléltetném a feladatot.
Thirrin kiválasztott egy világoskék tollú vesszőt és a húrra illesztette. Résnyire szűkült szemmel nézte a koncentrikus körökből álló céltáblát, ahogy kihúzta az íjat. A húr halkan pendült, a nyílvesszű surrogott a levegőben, hegye a legbelső kör szélébe állt.
- Próbáld meg! - biztatta a kislányt.
Arya közelebb állt a céltáblához, mint Thirrin. Óvatosan a húrra helyezett egy nyílvesszőt, kihúzta, amennyire tudta, és lőtt. Ugyan eltalálta a táblát, de csak az egyik kívül eső kört.
- Egészen jó elsőnek! - dicsérte meg Thirrin. - Még egyszer!
A következő három még távolabb esett a céltól. Arya csalódottan nézett Thirrinre.
- Semmi baj - térdelt le hozzá. - Rosszul tartod az íjat, túl ferde. Legyen teljesen egyenes, nézd, így! A mellkasod előtt húzd el a húrt!
- Rendben. Így fogom csinálni!
A lány által javasolt helyes tartás nehezebb volt, de Arya összeszorított foggal tette, amit Thirrin kért tőle. Pontosabbakat lőtt, de jobban elfáradt. Hamarosan elhasználta az összes nyílvesszőt. Thirrin kihúzatta vele a szalmabálából és egy bólintással jelezte, kezdjen új kört.
- Próbáld jobban eltalálni a közepét, addig nem hagyjuk abba!
A kislány igyekezett, de fáradt. Ujjai először kivörösödtek, alkarja még a cserzett bőr karvédő alatt is sajgott a nekicsapódó húrtól, válla és háta kimerült a szokatlanul hosszú ideig tartó terheléstől. Thirrin rövid pihenőt engedélyezett, mikor a lányok feje fölött elegánsan és könnyedén egy szürke tollú nyílvessző suhant el, és befúródott pontosan a tábla közepébe.
A két lány hátrafordult. Theon Greyjoy állt mögöttük, kezében hosszúíjat tartva. Tőle származott a váratlan találat
- Ezt mire véljem? - kérdezte  tőle Thirrin
Arya sosem tudott kiigazodni Theonon. Nem igazán értette a helyzetét a családban, hogy került ide és pontosan ki ő. Mikor kicsi volt, azt hitte, ő is a bátyja, de aztán az anyja valami ködös mesével állt elő, miszerint Theon az apja “gyámfia”. Fogalma sem volt, ez mit jelent pontosan, de rájött, valami történhetett a fiú szüleivel. Annyira azért nem érdekelte a téma, hogy tovább gondolkodjon a kérdésen, de valamiért sosem tudott Theonhoz úgy kötődni, mint például Jonhoz.
- Ha már te sem találod el tökéletesen a középpontot, valakinek meg kell tennie…
- Zavar, hogy reggel legyőztelek, Greyjoy?
Theon valószínűleg nagyon fölényesen akart visszavágni, de szerencsére megjelent Robb és Jon, megakadályozván egy esetleges parázs vitát.
- A húgotok nagyon tehetséges - fordult Thirrin a fiúkhoz. Arya elpirult, Jon átkarolta a kislányt. - Persze gyakorolnia kell, hogy pontosabb legyen, azon akad mit javítani. És sokat kell erősödnie. Nem felhizlalni akarlak, nem vagy te kismalac, izomra van szükséged, nem zsírra. Lovagolnod kell, nyilván tudsz is. Van saját lovad?
Arya megrázta a fejét.
- Ketten használunk egyet Sansával. Elég öreg és nem bírja a vágtát.
- Hm. Ez baj - Thirrin megcsóválta a fejét. - Szükséged van egy saját lóra. A lovad a szabadabb éned. A másik feled. Társad hosszú utakon, csatában, az életben. A lovad tükrözi a személyiséged. A lovad több, mint a legjobb barátod.
- Úgy beszélsz, mintha dothraki lennél - jegyezte meg Theon.
- Szerintem ebben igazuk van a lovasuraknak. Éjfél soha nem fog bántani, sem megcsalni vagy rámunni, ellentétben egy esetleges féleszű férjjel, akivel megver a balsors. De ez most lényegtelen. Még ma szót emelek nemes atyádnál, hogy minél hamarabb kapj lovat. Fiatal, erőteljes kancát. Nem árt, ha kicsit szeszélyes.
- Köszönöm, Thirrin. Mindig szerettem volna saját lovat.
- Igazán nincs mit - mosolygott a lány. - Mára befejeztük, Arya. Nagyon ügyes voltál. Holnap ugyanitt, ugyanekkor, rendben?
- Hogyne! - bólintott Arya, és hirtelen megölelte Thirrint. - Köszönöm, hogy itt vagy!

2014. június 2., hétfő

Negyedik rész

Ennek a résznek története van. Via blogján hetente zajlik a Hogyan legyek kreatív? kihívássorozat, amelynek első feladata rövid történet írása volt, mégpedig úgy, hogy a megadott kezdőmondatok közül kellett választani egyet. Akkor már tudtam, mi fog ebben a részben történni, de nem tudtam elkezdeni. Megláttam az egyik mondatot, és bevillant, hogy ez jó lenne! A kihíváshoz megírtam az elejét, később folytattam és szerkesztgettem rajta. Így született meg a negyedik rész. 
Fogadjátok szeretettel, jó szórakozást!=)

Aznap reggel még a levegő illata is más volt. A fenyőtű, az acél, a sülő kenyér és a pattogó tűz illata mellé befurakodott egy eddig szokatlan, a menta. Frissen és energikusan lepte el az udvart. Robb egy pillanatig gondolkodott, hol érezte már a mentát korábban. De hamar eszébe jutott. Előző este, végig a vacsora alatt, utána, mikor kétszer táncoltak. Az ő hajából és bőréből áradt, körüllengte, mint egy fátyol. Thirrin.
Nem tudta hova tenni magában a lányt. Csodaszép volt és vonzó, de megrémítette a karakteressége. Azt tanították neki, a hölgyek kedvesen mosolyognak, udvariasak, szépen énekelnek és táncolnak, nem beszélnek sokat és irtóznak mindentől, aminek kicsit is köze van a háborúhoz. Thirrin a gyönyörű kardjával, kutató pillantásával és éles nyelvével alaposan lerombolta eddigi elképzeléseit.
Ahogy merengett, meg is jelent a lány. Arcán széles mosoly ült, hófehér fogai és bőre vakítottak a napfényben. Sötét haját kontyba fogta, hosszú szárú, szűk csizmája kiemelte formás lábait.
-Még így is lenyűgöző - motyogta Robb.
Lopva a másik két fiúra pillantott. Jont látszólag ugyanúgy elbűvölte, mint őt, Theon ellenben a szokásos, hanyag mosolyát viselte.

- Jó reggelt, uraim! Lady Thirrin - biccentett a lány felé Ser Rodrik. - Kezdhetjük a mai gyakorlatot. Lady Thirrinnek az volt a kívánsága, még ma szeretne mindhármótokkal megküzdeni.
- Egymás után? Nem fogsz kimerülni, hölgyem? - kérdezte Robb gondolkodás nélkül.
- Egy csatában senki sem kérdezi meg tőled, mikor fáradtál el, nincs igazam, Ser Rodrik?
- Tökéletesen.
- Na ugye! Kezdhetjük, Stark! Vigyázz, ne becsülj alá, mert lány vagyok.
Felálltak a kezdéshez. Robb ösztönösen gyengébb ütéseket mért gyakorlókardjával, de mikor rájött, rosszul döntött, már késő volt. Thirrin ezt kihasználta, és azonnal támadásba fordult, Robb nem győzte hárítani. Folyamatosan hátrált, miközben a lány villámgyorsan forgatta a kardot. Mindeközben kecses és kifinomult volt, pont, mint mikor táncolt.
A csattogásra felfigyeltek a reggeli járókelők, hamarosan kisebb nézőközönség kerekedett köréjük. Robb arca vörösbe váltott a szégyentől és az erőlködéstől. Végtére is vesztésre áll egy lánnyal szemben.
Egy pillanat műve volt az egész. Ennyi időre nézett félre Robb, és Thirrin finom szökkenéssel mögé került, és mire feleszmélt, a lány hátracsavarta kardforgató kezét. A fegyver tompa puffanással a földre hullott, Robb a nyakánál érezte Thirrin száraz gyakorlókardját.
-Ha a csatatéren lennénk, már levágtam volna a fejed. Mondtam, hogy ne becsülj alá.

Elengedte a fiút. Robb a csuklóját dörzsölgette. Thirrin karcsú kezének szorítása meglepően erős volt. Felvette a kardját a földről. Mikor felegyenesedett, Thirrin hirtelen megölelte.
- Amúgy jól küzdöttél, Robb - mondta mosolyogva. - De máskor tényleg ne sajnálj!
Robb félrevonult Theonhoz, aki az egyik oszlopot támasztotta. Jon volt a következő.
Ő már nem követte el ugyanazt a hibát, mint a testvére, keményebben támadt, de Thirrin ügyesen kivédte. Gyorsak voltak, erőteljesek, mégsem tudták kihasználni egymás hibáit. A két fegyvermester - Ser Rodrik és Thirrin dorne-i kísérője, a fiatal Ser Marco - egy idő után különböző utasításokat kiabált nekik, de nem méltatták őket sok figyelemre.
- Ez a nő egyre félelmetesebb - mondta Theon, ahogy a küzdő párt nézte. - Fogadok, hogy Havas sem húzza sokáig.
- Szerintem meg pont fordítva. Nézd, kifárasztja!
- Ezt csak azért mondod, mert nehezen viseled, ha legyőznek? - kérdezte Theon felhúzott szemöldökkel.
Mégis Robbnak lett igaza. A párbaj egyre hosszabbra nyúlt, és Jon legalább tíz kiló izommal volt nehezebb Thirrinnél. A lány valahogy mindig félreugrott vagy hárított, de karja egyre erőtlenebbé vált. Látszott rajta, hogy fárad.
- Innen már sima lesz. Jon mindjárt végez vele - mondta Robb.
- Igazán? Szerintem Thirrin tud még váratlant húzni.
Sokáig valóban Jon állt nyerésre. Thirrin folyamatosan hátrált, hárította Jon kardcsapásait. Végül Jonnak sikerült kiütnie a kezéből a kardot. A fegyver a magasba repült. De ami utána történt, arra senki nem számított. Thirrin egy macska ügyességével felugrott, bal kezével elkapta a kardot és folytatta a küzdelmet.
- Ilyen nincs! - mondta Robb tágra nyílt szemekkel. - Nem létezik, hogy mindkét kezét tudja használni!
- Úgy tűnik, mégis. Mondtam, hogy képes meglepni minket.
- Te ezt szórakoztatónak találod? - fakadt ki Robb.
- Őszintén szólva: igen. Érdekes lány, annyi szent. És tessék!
A párbaj végre-valahára eldőlt. Thirrin, miután kétkezes fogásra váltott, hamar térdre kényszerítette Jont. Fáradtan összeölelkeztek, aztán Theon felkapta a kardját és a lány felé indult.
- Sok szerencsét!
- Lady Thirrinnel szemben csak az menthet meg!

Robb elgondolkozva nézett Theon után. A fiú jobban bánt az íjjal és a tőrrel, mint a karddal, Jon pedig, habár ezt nehezen vallotta be magának, mindkettejüknél jobb vívó volt. Nem egyszerűen, de Thirrin legyőzte őket. Bámulatosan ügyes volt. Hogyan? Miért? Egyre több kérdés merült fel benne a lánnyal kapcsolatban.
Jon fáradtan az oszlopnak támaszkodott. Kusza tincsei összetapadtak a verítéktől, szaporán vette a levegőt, de arcán mosoly ült.
- Zseniális ez a lány. Egy ideig azt hittem, sikerül legyőznöm. De mikor elkezdett bal kézzel vívni…
- A dorne-i tudhat valamit, ha így megtanította harcolni.
- Nem csak tőle tanult - mondta Jon testvérére sem pillantva, miközben a meglehetősen egyoldalú párbajt nézte.
- Ezt meg honnan tudod? - húzta fel a szemöldökét Robb.
- Tegnap mondta, tánc közben. Voltak más tanítói is, a Hét Királyság többi részéről.
- Á. Már értem.
- Ez nem fog sokáig tartani, Theon perceken belül térdre kényszerül.
- Nem fogja feladni. Ő a vas szülötte. Kitart akkor is, ha már semmi esélye…

A fiú elmélázott. Előző este, miután Jon lekérte Thirrint, Robb legalább három pohár bort legurított, hogy oldja a feszültségét. A lány tekintete, hangja és egész lénye megbénította. Végig a fejében motoszkált, amit Theon korábban mondott. Feleségül venni...őt? Robb bízott a szüleiben, tudta, de legalábbis remélte, egy ilyen tervbe biztosan beavatnák.
Folyamatosan magán érezte anyja pillantását, miközben újratöltött magának. Ettől kicsit elszégyellte magát, nem akart berúgni a saját anyja előtt. Végignézte, ahogy Thirrin először Jonnal táncol, majd Theonnal, és csak a dorne-i fegyvermestertől kérte le újból, miután felbátorodott a bortól. Reggel, mikor felébredt, azonnal eszébe jutottak az események, és iszonyú megalázónak találta, hogy csak bizonyos mennyiségű bor után képes értelmesen beszélgetni Thirrinnel.
Akaratlanul először Jon, majd Theon arcára siklott a tekintete. Előbbi elismeréssel vegyes csodálattal nézte a lányt, utóbbin még a küzdelem közepette is látszott, vetkőzteti a szemével. A fiúban számára addig ismeretlen érzés lobbant fel: a féltékenység. Északi volt és büszke, Deres örököse. Lady Thirrin pedig a látszat ellenére igenis nemes hölgy volt, egy hölgy, akinek megfelelő úrra van szüksége. Sem egy fattyú, sem egy lázadó fia nem definiálja a megfelelő urat.
Tompa puffanás hallatszott. Theont legyőzték, de amikor Thirrin felsegítette a földről, ő ölelte meg a lányt és a kelleténél egy kicsit tovább tartotta a karjában, miközben szokásos mosolyát viselte.
Ez csak olaj volt a fiúban égő féltékeny tűzre.
Robb keze ökölbe szorult, ahogy elhatározta: összeszedi magát és megpróbálja meghóditani a lányt, akár így döntöttek a szüleik, akár nem.