2014. július 31., csütörtök

Tizedik rész

Átírtam a címet. Az előző Thirrin házának jelmondata volt, őszintén szólva nincs jobb alapon írtam be a cím rovatba, mikor megcsináltam a blogot. Egyik nap azonban bevillant, hogy lehetne Game of Hearts - egyrészt parafrázis arra, hogy Game of Thrones, másrészt utal az előző részben említett játékra.
Nekem eddig ez a kedvenc fejezetem, nagyon élveztem írni, remélem, Nektek is tetszeni fog!=)

Nem érezte az étel ízét. Oda sem figyelve pakolta a falatokat a szájába. Nem hallotta körülötte a beszélgetést, a zajokat. Az arcok és fények összemosódtak a szeme előtt. Gondolatai teljesen máshol jártak.
Az a riadt pillantás. A szempár, ami kemény volt, kihívó, és határozott. Akkor mindebből csak valami furcsa félelem maradt. Elég volt egyszer látnia, hogy örökre beleivódjon az emlékezetébe.
Miért nem volt képes ölni? Talán mégsem olyan bátor, mint amilyennek mutatja magát? Mit érezhetett akkor? Miért nem döfte le a szarvast, simán és könnyedén? Kócos hajfonatával, kipirult arcával, csillogó szemével akkor emlékeztetett először védtelen hölgyre. A nagy, fekete csataló, a lovaglónadrág, és a remegő kezében tartott tőr ellenére.
Azóta Thirrin kedvesebb volt vele, és ő is a hozzá. Visszafogta a megjegyzéseit és udvariasabb volt vele. Rájött, így szerezheti meg, ha háza hópelyheiből épített magas, tömör falát sikerül áttörnie.
A lány most Robb mellett ült, egész testével felé fordulva beszélgettek. Kezében lazán tartotta a boroskupát, lábait keresztbe vetette egymáson. Szoknyája elöl a térdéig ért, hátul hosszan lelógott, a nehéz, díszes rétegek felcsúsztak a combja közepéig, láttatva hosszan felfutó, fűzős bőrcsizmáját. A szíjakkal körbetekert, fekete bőrbe bújtatott, karcsú lábak látványa mérföldekkel vonzóbb volt bármelyik szajha meztelen testénél. A kibontott, sötétbarna hajzuhatag vörösen csillogott a fáklyák fényében. A lány nyakán széles, fehéraranyból készült, világoskék köves nyakék feküdt. Theon legszívesebben puszta kézzel törte volna le Thirrin nyakáról az ékszert, hogy vad csókokkal borítsa be a helyét, és felfedezze, mit rejtenek a hímzett, nehéz szövetrétegek a lány testén. Egy hajtásra ledöntött egy kupa bort, közben nem vette le a tekintetét Thirrinről.
Egyszer csak a lány felállt, valamit mondott Robbnak, miközben karcsú kezét a fiú karján tartotta, majd magabiztos léptekkel távozott. Csípője jobbra-balra ringott, ruhája uszályként hullámzott utána. Úgy tűnt, mintha minden szempár őt követné.
Theon nem gondolkozott, csak cselekedett. Amint Thirrin becsukta maga után az ajtót, ő is felpattant, és követte a lány példáját. Nem nézett hátra.
A folyosón lelassította lépteit. Találgatott, merre indulhatott, de szinte rögtön megérezte a jellegzetes, hideg mentaillatot, meghallotta a megemelt sarkak finom kopogását a kövön. Nemsokára a lány középmagas alakját is megpillantotta. Szorosan a nyomába eredt, míg alig egy méter választotta el őket egymástól. Ekkor Thirrin hirtelen megfordult:
- Örülhetsz, hogy nem kevertem le egy pofont. Elárulnád, miért követsz? - Thirrin egy fáklya alatt állt meg. A fény bíborra festette sötétlila ruháját, haját pedig lángoló vörösre. Látványa maga volt a tűz.
- Jobb társaságot nyújtani neked Robbnál - vágta rá rögtön Theon.
- Mikor szóltam, hogy szükségem van rá?
- Miután se szó, se beszéd otthagytad…
- Várjunk csak, te egész este engem néztél?
- Azt hittem, már hozzászoktál, hogy mindenki téged néz.
- Nagyon ügyes… Na, bökd ki, mit akarsz!
- Hová indultál? - kérdezte Theon.
- Miért is érdekel?
- Nem vagy könnyű eset, Lady Woodley - csóválta a fejét a fiú. - Az ember kérdez tőled valamit, mire te kivágod a nyelvét.
- Ez nem igaz, csupán, mint már említettem párszor, szereted olyan dolgokba ütni a csinos orrodat, amik nem tartoznak rád.
- Ha szeretőt tartasz, nem szükséges rejtőzködnöd. Ebben a várban semmi nem marad titokban.
- Mindenki magából indul ki, ugye… - sóhajtott Thirrin. - Egyébként csak az erdőbe akartam menni.
Theon bólintott. Felült az egyik széles, beeső ablakpárkányra, és intett Thirrinnek, kövesse példáját. Pár pillanatnyi vonakodás után így is tett. Úgy tűnt, a fája várhat.
Fákhoz imádkozni. Az északiak régi istenei azok közé a dolgok közé tartoztak, amiket Theon sosem tudott megérteni. Az erdőt szerette, izgalmas és mindennapi élményei egyaránt kötődtek hozzá, de elképzelni sem tudta, egy FA hogy képes meghallgatni az ágai alatt elmormogott imákat. Az ő istene a Vízbe Fúlt Isten volt, a Vas-szigetekről. Elvileg. Gyakorlatilag nem sokszor érezte szükségét, hogy bármi felsőbb hatalomhoz fohászkodjon, mert a körülményekhez képest teljesen kerek volt az élete: egészen jól bánt a fegyverekkel, bírta az italt, a férfiak kedvelték, a nők pedig vágyakoztak utána.
Egy ideig némán bámulták egymást a félhomályban. Thirrin vele szemben ült, a súlyos brokátrétegek szétterültek a hideg kövön, karcsú lábait kinyújtva keresztezte egymáson. A fiú állta Thirrin pillantását. A kék szempár hidegen csillogott, ugyanakkor olyan tűz lobogott benne, ami rabjává tett mindenkit.
- Milyen színű a szemed? - kérdezte Thirrin hirtelen megtörve a csendet.
- Micsoda? - Theon megütközve nézett a lányra.
- Nem tudom eldönteni, kék-e, vagy zöld. Először zöldnek néztem, de van benne egy kis kék is. Olyasmi, mint a tenger. Minél többet gondolok erre, annál inkább kéknek látom, aztán rájövök, hogy inkább zöld. Szóval?
- Szerintem zöld… De  őszintén szólva még sosem gondoltam bele - Theon igyekezett elhitetni magával, Thirrin eszénél van. A lányok sok mindent szoktak kérdezni tőle, de azt pont nem, milyen színű a szeme.
- Zöld - mondta végül Thirrin rövid töprengés után. - Inkább jáde, mint zafír.
- Örülök, hogy ezt is megoldottad - mosolyodott el Theon.
- Ma biztosan nyugodtan fogok aludni - helyeselt a lány. - És az enyém? Mit gondolsz?
- Hát inkább a te szemed olyan, mint a tenger - Theonból önkéntelenül törtek utat a szavak, úgy tűnt, mintha nem is ő beszélne. -  A tiéd határozottan kék. De nem teljesen tengerkék, annál világosabb. Egy kicsit olyan, mintha jégkristály lenne.
- Hű! - Úgy tűnt, lenyűgözte Thirrint. - Ez szép volt. Szóval… Miért is indultál utánam? Mert ha nincs semmi mondanivalód, mennék a dolgomra.
- Miért éjjel jársz ki az erdőbe? - kérdezett vissza.
- Nem tudom… - Thirrin kibámult az ablakon, a holdfény beragyogta gyönyörű arcát. - Talán, mert éjjel sokkal nyugodtabb. Közelebb érzem magamhoz az isteneket.
- Aha… - egy pillanatra megfordult a fejében, inkább itthagyja a lányt, nem volt kíváncsi semmilyen vallásos maszlagra. De Thirrin szokás szerint átlátott rajta.
- Fogalmad sincs, miről beszélek. Szoktál te egyáltalán imádkozni?
- Most ki üti a csinos orrát olyan dolgokba, amikhez semmi köze? - vágott vissza Theon.
Végre sikerült zavarba hoznia. A lány makulátlan arca égő pirosba váltott, szemeit tágra nyitotta, és olyan megbánással nézett Theonra, mint egy kiscica.
- Igazad van. Nyertél, Greyjoy - suttogta. Édes volt, ártatlan, és gyönyörű.
Egy pillanatra átfutott a fiú agyán, most kéne megcsókolnia, de inkább fékezte magát.
- Köszönöm. Egyre inkább látom benned a Tyrellt - mondta helyette halvány, de annál vonzóbb mosollyal.
- Valóban? - mosolyodott el Thirrin is.
- Igen. Azt hallottam, a Tyrellek mind csodaszépek, a látszat ellenére okosak, és mindig pontosan tudják, melyik oldalra álljanak.
- Ezt bóknak veszem. Ami pedig téged illet, sosem kérdőjeleztem meg a származásodat. A Greyjoyok…
- … messze földön híres íjászok, hajósok és szeretők - fejezte be Theon szemtelenül a lány mondatát.
Thirrin most nem pirult el, helyette felvonta szépen ívelt szemöldökét, és kacéran mosolyogva így szólt:
- Nos… Az elsőt már tapasztaltam. A másodikat, mivel szárazföldön vagyunk, nem tudom igazolni. És a harmadik… Mivel még mindig nemes hölgy vagyok, vedd úgy, hogy elengedtem a fülem mellett - de a kék szempár huncut csillogása mást mondott.
Tudom, hogy érdekellek - gondolta Theon. - Nem tudod tagadni. És elhiheted, hamarosan megadod magad, és az enyém leszel. De türelmes vagyok, tudok várni. A kérdés, hogy te tudsz-e…
- Gyerekkoromban elég sok időt töltöttem hajón - váltott hirtelen témát Thirrin. - Van valami megfoghatatlan varázslat abban a valószínűtlenül kék, folyton mozgó és morajló víztömegben… Te emlékszel még a tengerre?
- Egy kicsit. Főleg a hangjára és az illatára. Olyan… Tiszta volt. És nagyon sós - tette hozzá.
- Hiányzik? - kérdezte a lány.
- Nem tudom… - most Theon bámult ki az ablakon, fejét a tenyerébe támasztva. - Kicsi voltam, mikor elkerültem a Vas-szigetekről. Nem tud hiányozni, amire alig emlékszem.
- De nem lettél északi - állítás volt, nem kérdés.
- Nem. Egyébként félelmetes vagy, tudod?
- Miből gondolod?
- Hogy mindenkin azonnal átlátsz. Nem lehet neked hazudni.
- Csak jól ismerem az emberi természetet. Ez is Tyrell-dolog.
- Viszont te sem leszel soha Tyrell.
- Nem, de őszintén szólva mindig szerettem Woodley lenni.
De Theon nem hitt neki.
A lány természete már-már valószínűtlenül hasonlított Aryáéhoz, csak ő általában a származásának megfelelően viselkedett. Arya, mielőtt Thirrin megérkezett, görcsösen olyan akart lenni, mint a nővére. Theon kedvelte a kislányt, Sansát azonban utálta, mióta a lány egyszer visszautasította. Bár, jobban belegondolva, attól, akinek egész életében a “Család, kötelesség, becsület”-szavakat és hasonló magasztos ostobaságokat szajkóztak, talán ez nem is olyan meglepő.
Valami azt súgta, a kemény és határozott Thirrin Woodley egykor olyan bizonytalan kislány volt, mint Arya Stark. Eszébe jutott Thirrin pillantása az erdőben, ami tökéletesen egybevágott mostani, furcsa hangszínével.
Talán, ha elő tudnám csalogatni belőle a bizonytalan kislányt… - gondolta Theon. - Akkor megtörik, és a karjaimba omlik…
Töprengéséből Thirrin ásítása riasztotta fel.
- Bocsáss meg, de szörnyen álmos vagyok - mondta a lány.
- Untattalak talán, hölgyem?
- A világért sem! De tényleg fáradt vagyok - Thirrin ruganyosan leugrott a párkányról, Theon követte. - Azt hiszem, visszavonulok.
- Rendben. Jó éjszakát, Thirrin!
- Neked is. És Theon… Köszönöm.
- Mit? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
- A társalgást. Az éjjeli beszélgetések sok mindenre megtanítanak a másikról - felelte a lány azzal az érdekes mosolyával.
És ekkor Thirrin váratlanul átölelte. Már megszokta a futó öleléseket, miután vívtak, de ez más volt. Magához szorította a lányt, beszívta hajának fenyőtű -, és mentaillatát. Minden akaraterejét latba vetette, nehogy két kezébe fogja a gyönyörű arcot és megcsókolja a telt, meggypiros ajkakat.
De tudta, a cél egyre közelebb…

2014. július 24., csütörtök

Kilencedik rész

11:30, és még jó sokáig nem fogok aludni... Most nem tudok mit írni, talán csak annyit, hogy ez a rész picit átcsapott érzelgősbe, de remélem, senki nem bánja.=) (Psszt, lesz ez még jóval csöpögősebb is.=D) Jó szórakozást!=)

Másnap Thirrin egész nap Arya szavain gondolkozott. Nyilvánvaló őrültségnek találta, hogy Jon fogja a lovát, elvágtasson a Falra, és soha vissza ne térjen. Kapóra jött tehát az esti közös lovaglás, mert lehetősége nyílt beszélnie a fejével. Thirrinnek soha senki nem mondott ellent, épp ezért biztos volt benne, meg tudja győzni némiképp makacs barátját, hogy ne vágja el az életét, mikor az még el sem kezdődött igazán.
Azon kívül nem akarta, hogy Jon ostoba terve elrontsa a játékot, ami egyre érdekesebbé vált, és a java csak most következett. Ugyanis az események pontosan úgy alakultak, ahogy előre jósolni lehetett: mindhárom fiú a saját módszereit alkalmazva próbálta meghódítani Thirrint, ő pedig eközben remekül szórakozott. Teljesen különbözőek voltak, és a lány pont ezért kedvelte őket. Robb úgy bánt vele, ahogy egy hölggyel illik, Jonnak kiönthette a szívét, Theon pedig általában kellemes társaság volt.
A fiúk kardokkal játszanak, a lányok pedig fiúkkal - Thirrin ezt még délen, gyerekkorában hallotta, és örökre beivódott az emlékezetébe. Az évek során mindkét játékot tökéletesre fejlesztette. Hol ösztönösen, hol tudatosan sorban elcsavarta a fejeket, de már pontosan tudta, meddig mehet el, hogy ő maga ne sérüljön. Ugyan a jelenlegi helyzet komplikáltabb volt a megszokottnál, de Thirrin hamar talált megoldást: egyiknek sem adott több reményt vagy esélyt a másiknál, és mivel ő maga lazán vette a játékot, meg sem fordult csinos fejében, a három fiú közül bármelyik is szívtörést szenved miatta.
Egyszerű, szűk lovaglóruhát választott világosbarna és kék színekben, szürke prémes, sötétkék köpennyel. Határozott lépésekkel szedte lefelé a lépcsőfokokat, ki a kastélyból, át az udvaron, be az istállóba. Gyakorlott mozdulatokkal felnyergelte hatalmas, fekete lovát. Kivezette Éjfélt az istállóból, át az udvaron, ki a kapun. Az őröket egy mosollyal elintézte, meg sem kérdezték, hová tart.
Jon a kapun kívül várta. Gubancos, fekete fürtjei ragyogtak a lemenő nap fényében, szürke lova nyergében már messziről mosolygott a lányra.
Thirrin is megengedett magának egy mosolyt, miközben fürgén felugrott Éjfél hátára. Őszintén szólva Jont kedvelte a legjobban három fiú közül, annak ellenére, hogy Éjfél történetesen nem szerette. Thirrin ezt általában intő jelnek vette, de most furcsamód elintézte magában annyival, szeszélyes lova az emberek nagy részét nem viseli el.
- Köszönöm, hogy elhívtál - mondta Thirrin, miután üdvözölték egymást. - Már kezdett elegem lenni a várból.
- Én köszönöm, hogy eljöttél. Hogyhogy elengedtek kíséret nélkül?
- Tudok vigyázni magamra.
- Tudom - mosolygott Jon a lányra. - Hogy haladtok Aryával?
- A húgod egyre ügyesebb. Most azon dolgozunk, hogy ne legyen olyan kiszámítható. Egyébként remekül fejlődik. Egy kicsit magamra emlékeztet… Nagyon szeretem Aryát.
Dél felé indultak, az út mentén. A narancsos ragyogás érdekesre színezte a szürke és sötétzöld, fákkal és sziklákkal tarkított tájat. Könnyed lépésben lovagoltak, miközben beszélgettek.
Thirrin ezalatt végig azon gondolkozott, hogyan hozza szóba a Fal-ügyet. Tisztában volt vele, csak óvatos rávezetéssel és finom, de határozott érvekkel érhet el eredményt. Végül Jon akaratlanul is megoldotta a problémáját:
- Mondd, Thirrin, te nem gondoltál még arra, hogy valahol máshol élj? - kérdezte tőle.
- Dehogynem. Mikor kislány voltam, szívesen maradtam volna Égikertben. A leggyönyörűbb hely a világon, Sansának nagyon tetszene. De jól döntöttem, hogy Északot választottam. Miért kérded?
- Á, csak úgy… Eszembe jutott.
A távolba révedő, szürke szemek azonban mást mondtak. Thirrin igyekezett úgy tenni, mint aki nem tudja, igazából honnan fúj a szél. De nem bírt féket tenni a nyelvére. Megállította a lovát, Jon szemébe nézett, és így szólt:
- Arya elmondta a tervedet. Komolyan gondoltad, hogy elmész a Falra?
Jon lassan bólintott. Úgy tűnt, nem lepődött meg.
- És megkérdezhetem, miért?
- Ez bonyolult.
- Akkor magyarázd el!
Jon leugrott a lováról, kikötözte az egyik fához, majd letelepedett egy sziklára. Thirrin követte a példáját, és várakozóan nézett a fiúra.
- Nem várom el tőled, hogy megértsd. Ha a látszat mást is mutat, a te életed és az enyém közt ég és föld a különbség. Akárhogy is nézzük, fattyú vagyok, Thirrin. Nem örökölhetek, nem házasodhatok nemesi családba. Szégyenfolt vagyok az apám makulátlan életén. Szerencsés vagyok, hogy befogadott a családjába. A legkevesebb, amit tehetek értük, hogy időben kisétálok az életükből. A Falon újrakezdhetek mindent. Ott nem számít, honnan származol, vagy mit tettél addigi életedben. Dicsőségben, a birodalmat védve élhetsz és halhatsz meg.
- Mindezt úgy, hogy elzárod magad a világtól, a napjaid teljesen egyformán telnek, egy rakás ütődöttel osztod meg az asztalod, és negyven éves korodban jó eséllyel úgy kelsz fel, hogy legszívesebben felpofoznád a tizenöt éves énedet, amiért meghozta ezt az ostoba döntést.
- De az is lehet, hogy nem. Ez az egyetlen lehetőségem.
- NEM!!! - Thirrin szeme villámokat szórt. - Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a származásodnak! Képzeld el, a fegyvermesterem anyja is fattyú, de mégis sikerült egy Santagarhoz hozzámennie!
- Mert Dorne-ban nem nézik le a fattyúkat.
- Na ugye! Ha mindenképp indulni akarsz, legalább dél felé tedd! De a legjobb lenne, ha maradnál.
- Miért? - kérdezte Jon kétkető tekintettel.
- A húgod összetörne, ha itthagynád. Nagyon szeret téged. Neki is megmondtam, hogy túl tehetséges és túl okos vagy ahhoz, hogy a Falra menj. Az istenekre, Jon, tizenöt éves vagy, előtted az élet, még akármi történhet veled! Kérlek szépen, gondold ezt át!
Thirrin egy pillanatra megrémült, hogy búgó hangja és könyörgő tekintete elvesztette varázsát, mert Jon továbbra is keserű beletörődéssel nézett rá. Aztán lassal megszólalt:
- Rendben, átgondolom. Csak egy ötlet volt. De… Szóval örülök, hogy bízol bennem, Thirrin. Köszönöm.
A lány megkönnyebbült. Elmosolyodott, és hagyta, hogy Jon átölelje.
Mikor már visszafelé lovagoltak, villant be a felismerés. Nem azért sikerült meggyőznie Jont, mert olyan fantasztikus érveket vonultatott fel, hanem mert Ő kérte. Végigpörgetve az elmúlt időszak eseményeit, világos volt, a fiú nem bánná, ha több lenne köztük barátságnál. De - és ez Thirrin számára rosszabb volt - ő is vonzónak találta az ötletet.
Ostoba, felelőtlen liba - korholta magát a lány. - Nagyon jól tudod, ha szerelmes leszel, abból csak baj van és sírás. Egyszer már ripityára tört a szíved. Nem akarsz újra szenvedni, igaz? Nem veszíthetsz még egyszer.
De a szíve mélyén tudta, akárhogy is ér véget szokatlan utazása, észérvekkel semmire nem fog menni.

2014. július 17., csütörtök

Nyolcadik rész

Nem túlzok, egy hónapig dolgoztam ezzel a fejezettel. Az első lendület elszállt, mikor elkezdtem írni. Ezért sokat gondolkoztam rajta, ezerrel hajtottam az inspirációforrásokat (semmi extra, csak többet mozdultam ki, mint egyébként =), és végül sikerrel jártam.=)

Kora reggel volt. A kislány szemei hirtelen felpattantak. Pár pillanatig még az ágyban maradt, kiélvezve a takarók nyújtotta meleget. De mikor megpillantotta a ládájára fektetett, vékony pengéjű kardot, rögtön eszébe jutott, mi vár ma rá, és kiugrott az ágyból. Végre-valahára elkezdik a vívást. Erre várt, mióta Thirrin megérkezett.
Maga is meglepődött, mennyire megszerette az íjászatot. Eleinte unalmasnak találta, de Thirrin megmutatta a benne rejlő szépséget. Gyorsan fejlődött, már lóról is egyre ügyesebben lőtt. Ugyanis kapott saját lovat, méghozzá alig egy hétre rá, hogy a lány megígérte neki. Azt hitte, hosszabb időbe fog telni, hogy meggyőzze az apját, de néhány vacsora alatti beszélgetés elegendő volt, hogy Thirrin búgó hangja és hipnotikus tekintete kifejtse hatását. Egy nap az istállóban várta a fiatal, aranybarna kanca, akit Myrának nevezett el.
Arya gyorsan felöltözött, haját az ujjaival összefésülte és magasan copfba kötötte. Óvatosan kezébe vette a kardot. A kecses markolat fogása tökéletes volt. Próbaképp suhintott párat a levegőben, majd visszacsúsztatta a hüvelyébe, és egyenest az udvarra indult. Előző este Thirrin közölte vele, még reggeli előtt kezdenek. Mikor megkérdezte az okát, a lány azt felelte, éhesen jobban működnek a harci ösztönei. Arya ebben kételkedett, de nem tette szóvá.
Próbált nem tudomást venni korgó gyomráról, miközben lefelé baktatott. Összefutott Robb-bal és Theonnal, akik vidáman reggelizni tartottak. Egy pillanatra megfordult Arya fejében, inkább őket követné, de erőt vett magán, és folytatta útját.
Thirrin már várta. Még kora reggeli egyszerűségében is bámulatosan szép volt. Vörös fényű haja laza fonatban hevert a válllán, halványszürke felsőkabátján háza hópelyhes címerét viselte. Karcsú derekára ezüst csatos kardtartó öv simult, rajta másfél kezes kardjával.
- Elhoztad. Remek - mosolygott a lány.
- Igen, de Thirrin, biztosan jó ötlet egyből acéllal kezdeni?
- Nyugodj meg, ugyanolyan ép leszel a végén is, mint mikor kijöttél a szobádból. Ma megtanuljuk az alapokat, és az egyensúlyt. De mindenek előtt, lenne pár kérdésem. Láttál már vívni, nem egyszer, nem kétszer. Milyennek találtad? Hasonlítsd össze a bátyáddal!
- Szép volt… - Arya elgondolkozott. - Könnyedebb és nagyon gyors… Úgy vívsz, mintha táncolnál.
- Rátapintottál a lényegre. Tengerentúli és dorne-i stílus keveredése főleg, más, egyéb elemekkel vegyítve. A hangsúly a könnyedségen van. Előny, ha az ember ügyes és vékony. Te az vagy, és szerintem később is csak magasabb leszel. Mint én.
- Nehéznek tűnik.
- Senki nem mondta, hogy egyszerű, viszont ha jól megtanulod, legyőzhetsz szinte bárkit. Mivel könnyűnek és törékenynek fogsz kinézni, senki nem fogja ezt gondolni rólad. Meglepheted az ellenfeleidet, ha alábecsülnek. Mint például Robb, de ez most nem fontos. Van kérdés?
Arya megrázta a fejét.
- Helyes. Melyik kezedet akarod használni?
- Gondolom, a jobbot…
- Rendben. Az első és legfontosabb feladat, hogy te és a kardod tökéletes összhangba kerüljetek. A következőket kell tenned: fogd a kardot, és tartsd nagyjából egyenesen előre! Kicsit behajlíthatod a karod. Állj a bal lábadra, a jobbot emeld fel!
Arya követte Thirrin utasításait. Picit megingott, de hamar sikerült stabilnak maradnia.

- És most? - kérdezte.
- Most így maradsz, amíg engedélyt nem adok, hogy letehesd a karod.
Elsőre könnyű feladatnak tűnt. A vékony penge súlyra könnyű volt, a bőrrel bevont markolat pedig egészen puha. A statikus kitartás azonban egyre nehezebbé vált, ahogy telt az idő. A kislány karja meg-megremegett, lába megbillent, de makacsul összeszorította ajkait, visszahozta magát az egyensúlyba, és egy pillanatra sem adta fel.
Thirrin közben beszélt hozzá, de fogalma sem volt, miről. A lány igéző, búgó hangja beleolvadt az ébredező vár szokásos reggeli zajaiba. A végén már a szemét is lehunyta, karja elzsibbadt, ujjai szorosan rátapadtak a markolatra. Minden gondolat elpárolgott a fejéből. Már nem tudta megállapítani, a kósza beszédfoszlányok kitől származnak, csak a feladat létezett számára.
- …na azóta alszom tőrrel magam mellett. Arya, leteheted a karod! - Amint meghallotta a bűvös mondatot, hálásan leeresztette a kardot, és újra két lábra állt.
- Nagyon ügyes voltál - dicsérte meg Thirrin. - Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy eddig bírod. Mondtam, hogy a lovaglástól megerősödsz.
Arya elmosolyodott.
- Akkor… Kezdjük?
- Hékás, nem akarod esetleg meghallgatni, hogyan is kéne csinálni?
- Nem! - mondta a kislány határozottan. Thirrin szigorú tekintete azonban elbizonytalanította. - Vagy… Mégis?
- Felőlem fordítva is csinálhatjuk… Gyerünk!
A két lány felállt a kezdéshez. Thirrin kardja körülbelül a kétszerese volt Aryáénak, mind hosszban, mind súlyban. Arya azonban ebbe nem gondolt bele, mikor először rácsapott a másfél kezes kardra. A pengék összecsendültek, amibe Arya karja beleremegett, de nem volt ideje ezen töprengeni, mert Thirrin mérsékelt erejű ütéssel válaszolt. Arya félreugrott, Thirrin újra támadt. Ösztönből hárított, miközben a lány könnyed mozgását próbálta utánozni. Mivel kicsi volt, elég gyors tudott maradni, de Thirrin sem volt sokkal nehezebb nála, ez tehát nem számított előnynek. Túl büszke volt ahhoz, hogy egykönnyen feladja, bár tisztán látta, esélye sincs a lány ellen. Végül Thirrin hagyta abba.
- Jobb volt, mint vártam, de ne bízd el magad - mondta. - Amikor hárítasz, a kard lapjával tedd, ne az élével. A mozgásod aránylag jó volt, de még bőven van mit javítani rajta. Láttam, hogy próbáltad azt csinálni, amit én, ez okos döntés volt. És kérlek szépen, ne ugrálj annyit feleslegesen, mert csak kifárasztod magad.
Arya bólintott.
- Rendben, figyelni fogok.
A következő menetben egyszerre próbált betartani mindent, amit Thirrin mondott: tükörképként másolta a lány mozdulatait, ugyanakkor az igyekezet miatt lelassult, és olykor elfelejtette használni a kardját. Közben Thirrin újabb utasításokat adott neki. Közel egy óra intenzív gyakorlás után annyira elfáradt, hogy magától kiesett a kezéből a kard.
Thirrin kedvesen elmosolyodott, és megölelte a kislányt. Arya viszonozta az ölelést.
- Nem voltál rossz, és napról napra egyre jobb leszel! - mondta Thirrin. - Tehetséges vagy, hidd el!
- Köszönöm. Holnap…?
- Természetesen. De gyere, menjünk reggelizni!
Együtt baktattak vissza a kastélyba. Útközben mindenki, aki szembejött, rájuk mosolygott, de valószínűleg csak azért, mert Thirrin vele volt. Arya minden nappal jobban csodálta a lányt, és érdekes módon rá nem volt féltékeny, mint a nővérére. Talán mert Thirrin úgy általában kedvesebb volt hozzá, és nem tartotta ostobának.
A folyosón aztán összetalálkoztak Jonnal. Arya minden teketóriázás nélkül a fiú nyakába ugrott.
- Hát ti? - kérdezte a fiú meglepetten.
- Vívtunk - jelentette ki Arya büszkén -, és Thirrin azt mondta, egészen jó voltam!
- Tényleg - erősítette meg Thirrin mosolyogva. - Sejtésem szerint előtte tanította valaki… Mondjuk, te?
Jon a lány szemebe nézve, arcán halvány mosollyal bólintott.
- Jó munkát végeztél.
Arya figyelmét nem kerülte el testvére pillantása. Már megszokta, hogy Thirrint mindenhova csodálattal teli tekintetek kísérik, de ez valahogy más volt. És hasonló tükröződött Thirrin szemében is.
Ezen elgondolkozott. Ugyan mindig ostobaságnak tartotta Sansa buta képzelgéseit gyönyörű hölgyekről és hős lovagokról, hirtelen érdekelni kezdte, mi lehet Thirrin és Jon között. Mert valami több, mint barátság, ebben biztos volt. A bátyja még sosem nézett még így senkire. A gondolat befészkelődött a fejébe, és nem egyhamar látszott elszállni. Ki kellett derítenie az igazságot, méghozzá rögtön.
- Thirrin - szólalt meg, miközben már a zabkásáját kanalazta -, van kedved ma éjjel velem aludni?

Vacsora után a két lány Arya szobájába ment. A szolgálók már előkészítették Thirrin esti holmijait, megvetették az ágyat, és begyújtották a kandallót. A pattogó tűz meleg fénye bevilágította a kis szobát. Szinte az egész teret az ágy uralta, szorosan az egyik falhoz tolva. Azon kívül nem volt sok bútor vagy más berendezési tárgy, a szoba mégis kedves és otthonos hangulatot árasztott.
Míg Thirrin átöltözött, Arya meggyújtott néhány vaskos, fehér gyertyát, majd nekiállt kibontani a csomókat a hajából. Még a vaddisznósörtéből készült kefe segítségével is nehezen birkózott meg a gubancokkal. Tépte, húzta, de nem járt sok sikerrel. Már-már a falhoz vágta a kefét, mikor Thirrin felnézett ruhája elülső fűzőjének csomózásából:
- Segítsek? - kérdezte kedvesen.
Arya bólintott, és átadta a hajkefét a lánynak.
Thirrin feltérdelt az ágyra, hosszú, vajszínű hálóruhája habos felhőként terült el körülötte. Vállain vastag pánt futott végig, alabástrom fehérségű karjai fedetlenek voltak. Gyengéden hátrasöpörte Arya haját, majd határozott mozdulatokkal fésülni kezdte. A kezének hűs mentaillata volt.
- Jó hajad van - mondta Thirrin. - Erős és vastag szálú.
- Köszönöm, bár én nem szeretem. Nincs színe. Csak sötét.
- Dehogynem. Mély sötétbarna. Nagyon szép.
Thirrin hangja mélyebb tónusú volt, mint egy átlagos női hang. Arya szerette hallgatni a lányt, akármiről is beszélt. Valami láthatatlan nyugalmat és erőt sugárzott, ami első hallásra megfogta és azóta sem eresztette.
Egy idő után megszűnt az utálatos húzás, haja lágyan és simán terült el a vállán. A kislány szinte félve érintette meg a tincseket.
- Köszönöm, Thirrin - nézett fel rá.
- Igazán nincs mit. Szeretnéd, hogy befonjam? Én fonott hajjal alszom, különben teljesen összekócolódik reggelre.
- Nem, inkább így hagynám - az egyik ládához lépett tiszta hálóruháért.
Míg átöltözött, Thirrin gyors, ügyes mozdulatokkal simára fésülte és oldalra fonta a haját. A tűz narancsos fénye előhozta a hajzuhatag vöröses árnyalatát, a fürtök élénken szikráztak a karcsú ujjak között.
Arya az ágyból figyelte, ahogy Thirrin köntöst kanyarít a vállára, majd az ajtót félig kinyitva az egyik szolgálólányt hívja, és egy kancsó forralt, fűszeres bort kér. Mikor a lány távozott, keményebb lépteket hallott, majd a bátyja rekedtes, szeretett hangját:
- Elköszönhetek a kishúgomtól? - kérdezte a fiú Thirrintől, aki az ajtóban állt.
- Hogyne, szerintem beengedünk!
Hosszú csönd, semmi mozgás.
- Miért bámulsz rám így, Jon?
Arya a tenyerébe kuncogott. Elképzelte, Jon hogy nézhet a lányra. Talpig felöltözve is elbűvölt mindenkit, így, alig ruhában nem csoda, hogy a fiú tekintete a kelleténél tovább időzött rajta.
Kimászott az ágyból, és megölelte piruló arcú testvérét. Orrát a fiú nyakába fúrta. Szerette Jon illatát: acélra, erős fűszerekre, és fanyar gyümölcsökre emlékeztette.
- Jó éjszakát, kishúgom - mondta Jon, megcsókolta a kislány homlokát, és szokása szerint borzolta volna össze a haját, de ő idejében megragadta a kezét.
- Most hagyd a hajamat, kérlek. Thirrin olyan szépen kifésülte…
- Ahogy gondolod! Álmodj szépeket!
- Te is! Szeretlek, Jon! - Arya karjai újból Jon nyaka köré fonódtak.
Thirrin elmosolyodott a jelenet láttán.
Mikor elengedték egymást, a fiú odalépett hozzá:
- Neked is jó éjt, hölgyem. Akkor holnap?
- Igen, estefelé. Jó éjszakát!
Jon kezet csókolt volna neki, de Thirrin ehelyett átölelte. Jon látszólag meglepődött, karjait bizonytalanul, óvatosan fonta a lány dereka köré. Nem tartott sokáig, csupán néhány pillanatig. Mikor kibontakoztak az ölelésből, mosolyt váltottak, majd Jon távozott. Épp akkor ért oda a szolgálólány a borral ezüstkancsóban, szép serleggel. Thirrin megköszönte, bereteszelte az ajtót, a kancsót az ágy melletti kis asztalra helyezte, töltött magának, majd bebújt az ágyba Arya mellé. A meleg, édes illat hamar belengte a kis szobát.
Thirrin élvezettel kortyolta az italt. Kék szemét lesütötte, halvány orcájára rózsaszín pírt színezett a bor, és a tűz melege. Arya mélyen beszívta a fűszeres illatot, ami érdekes elegyet alkotott az égő fa, és Thirrin saját, hideg mentaillatával.
- Kedvelem a bátyádat… - mondta a lány elgondolkozva. Szempillái lassan fel-le ereszkedtek.
- Ő is kedvel téged.
- Igazán?
Arya bólintott. Szürke szemeivel Thirrin szoborszépségű arcát fürkészte. A kék szempár nem tükrözött meglepettséget. Ajkait finoman szétnyitotta, majd összecsukta, mintha mondani akart volna valamit, de meggondolta magát. Végül így szólt:
- Nagyon… Rendes fiú. És őszinte. Ez ritka. Ebben a világban kevés ember van, aki hozzá hasonló - miközben beszélt, révedten a tűzbe bámult.
Egy ideig csend volt, csak a fahasábok pattogása és a kanócok finom sercegése hallatszott. Aztán Arya hirtelen kibökte:
- El akar menni a Falra.
Ez hatott. Thirrin szeme tágra nyílt, két kezét a szája elé kapta, szaporán vette a levegőt.
- De… Miért?
- Azt mondta, nincs más választása, mert fattyú. Próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, de nem sikerült. A végletekig makacs.
- Hm, ebben talán hasonlít valakire… - mosolyodott el Thirrin halványan. - Egyáltalán hogy jutott az eszébe?
- A nagybátyánk a Falon szolgál. Talán egy hónapja járt nálunk, akkor Jon érdeklődött nála az ottani életről. Miután Benjen bácsi elment, mondta nekem, hogy bánja, nem ment vele.
- Nem értem. Jon kilátásai nem olyan rosszak. Tehetséges harcos, és tudja használni a fejét. Ismerek párat a Fekete Testvérek közül, és biztosíthatlak, a nagy részük nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal.
- Jártál már a Falon? - csodálkozott Arya.
- Nem, annyira én sem bírom a hideget! - nevetett fel Thirrin. - Csak kereskedünk a Fekete Várral. Mi vagyunk az egyik legközelebbi vár, az Éjjeli Őrség pedig tisztességes üzleti partner. Cserélünk ezt-azt. A tőrömet is ők készítették. Szóval, ismerem néhányukat, főként intézőket. Beszélgettem is velük. A szavaikból nekem úgy tűnik, az választja az Őrséget, akinek nincs más reménye az életben. Bűnt követett el, és a másik lehetősége a halál. Elrepült felette az élet, de dicsőségben akar meghalni, ezért feketét ölt. De alig fordul elő, hogy egy tizenöt éves fiú önszántából az Őrség tagja akarjon lenni.
- Nem akarom, hogy Jon itt hagyjon. Őt… - Arya nagyot nyelt. - Őt szeretem a világon a legjobban.
Thirrin egy sóhajtás kíséretében magához ölelte, ajkát a feje búbjára szorította.
- Nem fog - suttogta a lány. - Beszélek vele.
- Hátha te nagyobb sikerrel jársz…
- Talán. Gyere, aludjunk! - Thirrin elfújta a gyertyákat, elhelyezkedett az ágyban, és szinte rögtön el is aludt.
Amint lehunyta a szemét, Arya fejében vadul cikázni kezdtek a gondolatok. Ő sem akarja, hogy elmenjen. Ő is szereti Jont. Persze ott van Robb és Theon is, akiket ugyancsak kedvel, de Arya érezte, Jon és Thirrin kapcsolata valamiért más. Olyan szép lenne, ha…
Arya elképzelte, ahogy a lány fehérben, kékben, és ezüstben, a bátyja pedig szürkében és fehérben térdel a varsafa vörös levelei alatt, egymás kezét fogva, és csillogó szemmel nemes fogadalmat tesznek, hogy életük végéig szeretni fogják a másikat. Gyönyörűek lennének…

Arya tudta, érezte, hogy titkon a fiú is ezt szeretné. Ő pedig segíteni fog neki, hogy elérje célját.