2014. július 24., csütörtök

Kilencedik rész

11:30, és még jó sokáig nem fogok aludni... Most nem tudok mit írni, talán csak annyit, hogy ez a rész picit átcsapott érzelgősbe, de remélem, senki nem bánja.=) (Psszt, lesz ez még jóval csöpögősebb is.=D) Jó szórakozást!=)

Másnap Thirrin egész nap Arya szavain gondolkozott. Nyilvánvaló őrültségnek találta, hogy Jon fogja a lovát, elvágtasson a Falra, és soha vissza ne térjen. Kapóra jött tehát az esti közös lovaglás, mert lehetősége nyílt beszélnie a fejével. Thirrinnek soha senki nem mondott ellent, épp ezért biztos volt benne, meg tudja győzni némiképp makacs barátját, hogy ne vágja el az életét, mikor az még el sem kezdődött igazán.
Azon kívül nem akarta, hogy Jon ostoba terve elrontsa a játékot, ami egyre érdekesebbé vált, és a java csak most következett. Ugyanis az események pontosan úgy alakultak, ahogy előre jósolni lehetett: mindhárom fiú a saját módszereit alkalmazva próbálta meghódítani Thirrint, ő pedig eközben remekül szórakozott. Teljesen különbözőek voltak, és a lány pont ezért kedvelte őket. Robb úgy bánt vele, ahogy egy hölggyel illik, Jonnak kiönthette a szívét, Theon pedig általában kellemes társaság volt.
A fiúk kardokkal játszanak, a lányok pedig fiúkkal - Thirrin ezt még délen, gyerekkorában hallotta, és örökre beivódott az emlékezetébe. Az évek során mindkét játékot tökéletesre fejlesztette. Hol ösztönösen, hol tudatosan sorban elcsavarta a fejeket, de már pontosan tudta, meddig mehet el, hogy ő maga ne sérüljön. Ugyan a jelenlegi helyzet komplikáltabb volt a megszokottnál, de Thirrin hamar talált megoldást: egyiknek sem adott több reményt vagy esélyt a másiknál, és mivel ő maga lazán vette a játékot, meg sem fordult csinos fejében, a három fiú közül bármelyik is szívtörést szenved miatta.
Egyszerű, szűk lovaglóruhát választott világosbarna és kék színekben, szürke prémes, sötétkék köpennyel. Határozott lépésekkel szedte lefelé a lépcsőfokokat, ki a kastélyból, át az udvaron, be az istállóba. Gyakorlott mozdulatokkal felnyergelte hatalmas, fekete lovát. Kivezette Éjfélt az istállóból, át az udvaron, ki a kapun. Az őröket egy mosollyal elintézte, meg sem kérdezték, hová tart.
Jon a kapun kívül várta. Gubancos, fekete fürtjei ragyogtak a lemenő nap fényében, szürke lova nyergében már messziről mosolygott a lányra.
Thirrin is megengedett magának egy mosolyt, miközben fürgén felugrott Éjfél hátára. Őszintén szólva Jont kedvelte a legjobban három fiú közül, annak ellenére, hogy Éjfél történetesen nem szerette. Thirrin ezt általában intő jelnek vette, de most furcsamód elintézte magában annyival, szeszélyes lova az emberek nagy részét nem viseli el.
- Köszönöm, hogy elhívtál - mondta Thirrin, miután üdvözölték egymást. - Már kezdett elegem lenni a várból.
- Én köszönöm, hogy eljöttél. Hogyhogy elengedtek kíséret nélkül?
- Tudok vigyázni magamra.
- Tudom - mosolygott Jon a lányra. - Hogy haladtok Aryával?
- A húgod egyre ügyesebb. Most azon dolgozunk, hogy ne legyen olyan kiszámítható. Egyébként remekül fejlődik. Egy kicsit magamra emlékeztet… Nagyon szeretem Aryát.
Dél felé indultak, az út mentén. A narancsos ragyogás érdekesre színezte a szürke és sötétzöld, fákkal és sziklákkal tarkított tájat. Könnyed lépésben lovagoltak, miközben beszélgettek.
Thirrin ezalatt végig azon gondolkozott, hogyan hozza szóba a Fal-ügyet. Tisztában volt vele, csak óvatos rávezetéssel és finom, de határozott érvekkel érhet el eredményt. Végül Jon akaratlanul is megoldotta a problémáját:
- Mondd, Thirrin, te nem gondoltál még arra, hogy valahol máshol élj? - kérdezte tőle.
- Dehogynem. Mikor kislány voltam, szívesen maradtam volna Égikertben. A leggyönyörűbb hely a világon, Sansának nagyon tetszene. De jól döntöttem, hogy Északot választottam. Miért kérded?
- Á, csak úgy… Eszembe jutott.
A távolba révedő, szürke szemek azonban mást mondtak. Thirrin igyekezett úgy tenni, mint aki nem tudja, igazából honnan fúj a szél. De nem bírt féket tenni a nyelvére. Megállította a lovát, Jon szemébe nézett, és így szólt:
- Arya elmondta a tervedet. Komolyan gondoltad, hogy elmész a Falra?
Jon lassan bólintott. Úgy tűnt, nem lepődött meg.
- És megkérdezhetem, miért?
- Ez bonyolult.
- Akkor magyarázd el!
Jon leugrott a lováról, kikötözte az egyik fához, majd letelepedett egy sziklára. Thirrin követte a példáját, és várakozóan nézett a fiúra.
- Nem várom el tőled, hogy megértsd. Ha a látszat mást is mutat, a te életed és az enyém közt ég és föld a különbség. Akárhogy is nézzük, fattyú vagyok, Thirrin. Nem örökölhetek, nem házasodhatok nemesi családba. Szégyenfolt vagyok az apám makulátlan életén. Szerencsés vagyok, hogy befogadott a családjába. A legkevesebb, amit tehetek értük, hogy időben kisétálok az életükből. A Falon újrakezdhetek mindent. Ott nem számít, honnan származol, vagy mit tettél addigi életedben. Dicsőségben, a birodalmat védve élhetsz és halhatsz meg.
- Mindezt úgy, hogy elzárod magad a világtól, a napjaid teljesen egyformán telnek, egy rakás ütődöttel osztod meg az asztalod, és negyven éves korodban jó eséllyel úgy kelsz fel, hogy legszívesebben felpofoznád a tizenöt éves énedet, amiért meghozta ezt az ostoba döntést.
- De az is lehet, hogy nem. Ez az egyetlen lehetőségem.
- NEM!!! - Thirrin szeme villámokat szórt. - Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz a származásodnak! Képzeld el, a fegyvermesterem anyja is fattyú, de mégis sikerült egy Santagarhoz hozzámennie!
- Mert Dorne-ban nem nézik le a fattyúkat.
- Na ugye! Ha mindenképp indulni akarsz, legalább dél felé tedd! De a legjobb lenne, ha maradnál.
- Miért? - kérdezte Jon kétkető tekintettel.
- A húgod összetörne, ha itthagynád. Nagyon szeret téged. Neki is megmondtam, hogy túl tehetséges és túl okos vagy ahhoz, hogy a Falra menj. Az istenekre, Jon, tizenöt éves vagy, előtted az élet, még akármi történhet veled! Kérlek szépen, gondold ezt át!
Thirrin egy pillanatra megrémült, hogy búgó hangja és könyörgő tekintete elvesztette varázsát, mert Jon továbbra is keserű beletörődéssel nézett rá. Aztán lassal megszólalt:
- Rendben, átgondolom. Csak egy ötlet volt. De… Szóval örülök, hogy bízol bennem, Thirrin. Köszönöm.
A lány megkönnyebbült. Elmosolyodott, és hagyta, hogy Jon átölelje.
Mikor már visszafelé lovagoltak, villant be a felismerés. Nem azért sikerült meggyőznie Jont, mert olyan fantasztikus érveket vonultatott fel, hanem mert Ő kérte. Végigpörgetve az elmúlt időszak eseményeit, világos volt, a fiú nem bánná, ha több lenne köztük barátságnál. De - és ez Thirrin számára rosszabb volt - ő is vonzónak találta az ötletet.
Ostoba, felelőtlen liba - korholta magát a lány. - Nagyon jól tudod, ha szerelmes leszel, abból csak baj van és sírás. Egyszer már ripityára tört a szíved. Nem akarsz újra szenvedni, igaz? Nem veszíthetsz még egyszer.
De a szíve mélyén tudta, akárhogy is ér véget szokatlan utazása, észérvekkel semmire nem fog menni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése