2014. július 31., csütörtök

Tizedik rész

Átírtam a címet. Az előző Thirrin házának jelmondata volt, őszintén szólva nincs jobb alapon írtam be a cím rovatba, mikor megcsináltam a blogot. Egyik nap azonban bevillant, hogy lehetne Game of Hearts - egyrészt parafrázis arra, hogy Game of Thrones, másrészt utal az előző részben említett játékra.
Nekem eddig ez a kedvenc fejezetem, nagyon élveztem írni, remélem, Nektek is tetszeni fog!=)

Nem érezte az étel ízét. Oda sem figyelve pakolta a falatokat a szájába. Nem hallotta körülötte a beszélgetést, a zajokat. Az arcok és fények összemosódtak a szeme előtt. Gondolatai teljesen máshol jártak.
Az a riadt pillantás. A szempár, ami kemény volt, kihívó, és határozott. Akkor mindebből csak valami furcsa félelem maradt. Elég volt egyszer látnia, hogy örökre beleivódjon az emlékezetébe.
Miért nem volt képes ölni? Talán mégsem olyan bátor, mint amilyennek mutatja magát? Mit érezhetett akkor? Miért nem döfte le a szarvast, simán és könnyedén? Kócos hajfonatával, kipirult arcával, csillogó szemével akkor emlékeztetett először védtelen hölgyre. A nagy, fekete csataló, a lovaglónadrág, és a remegő kezében tartott tőr ellenére.
Azóta Thirrin kedvesebb volt vele, és ő is a hozzá. Visszafogta a megjegyzéseit és udvariasabb volt vele. Rájött, így szerezheti meg, ha háza hópelyheiből épített magas, tömör falát sikerül áttörnie.
A lány most Robb mellett ült, egész testével felé fordulva beszélgettek. Kezében lazán tartotta a boroskupát, lábait keresztbe vetette egymáson. Szoknyája elöl a térdéig ért, hátul hosszan lelógott, a nehéz, díszes rétegek felcsúsztak a combja közepéig, láttatva hosszan felfutó, fűzős bőrcsizmáját. A szíjakkal körbetekert, fekete bőrbe bújtatott, karcsú lábak látványa mérföldekkel vonzóbb volt bármelyik szajha meztelen testénél. A kibontott, sötétbarna hajzuhatag vörösen csillogott a fáklyák fényében. A lány nyakán széles, fehéraranyból készült, világoskék köves nyakék feküdt. Theon legszívesebben puszta kézzel törte volna le Thirrin nyakáról az ékszert, hogy vad csókokkal borítsa be a helyét, és felfedezze, mit rejtenek a hímzett, nehéz szövetrétegek a lány testén. Egy hajtásra ledöntött egy kupa bort, közben nem vette le a tekintetét Thirrinről.
Egyszer csak a lány felállt, valamit mondott Robbnak, miközben karcsú kezét a fiú karján tartotta, majd magabiztos léptekkel távozott. Csípője jobbra-balra ringott, ruhája uszályként hullámzott utána. Úgy tűnt, mintha minden szempár őt követné.
Theon nem gondolkozott, csak cselekedett. Amint Thirrin becsukta maga után az ajtót, ő is felpattant, és követte a lány példáját. Nem nézett hátra.
A folyosón lelassította lépteit. Találgatott, merre indulhatott, de szinte rögtön megérezte a jellegzetes, hideg mentaillatot, meghallotta a megemelt sarkak finom kopogását a kövön. Nemsokára a lány középmagas alakját is megpillantotta. Szorosan a nyomába eredt, míg alig egy méter választotta el őket egymástól. Ekkor Thirrin hirtelen megfordult:
- Örülhetsz, hogy nem kevertem le egy pofont. Elárulnád, miért követsz? - Thirrin egy fáklya alatt állt meg. A fény bíborra festette sötétlila ruháját, haját pedig lángoló vörösre. Látványa maga volt a tűz.
- Jobb társaságot nyújtani neked Robbnál - vágta rá rögtön Theon.
- Mikor szóltam, hogy szükségem van rá?
- Miután se szó, se beszéd otthagytad…
- Várjunk csak, te egész este engem néztél?
- Azt hittem, már hozzászoktál, hogy mindenki téged néz.
- Nagyon ügyes… Na, bökd ki, mit akarsz!
- Hová indultál? - kérdezte Theon.
- Miért is érdekel?
- Nem vagy könnyű eset, Lady Woodley - csóválta a fejét a fiú. - Az ember kérdez tőled valamit, mire te kivágod a nyelvét.
- Ez nem igaz, csupán, mint már említettem párszor, szereted olyan dolgokba ütni a csinos orrodat, amik nem tartoznak rád.
- Ha szeretőt tartasz, nem szükséges rejtőzködnöd. Ebben a várban semmi nem marad titokban.
- Mindenki magából indul ki, ugye… - sóhajtott Thirrin. - Egyébként csak az erdőbe akartam menni.
Theon bólintott. Felült az egyik széles, beeső ablakpárkányra, és intett Thirrinnek, kövesse példáját. Pár pillanatnyi vonakodás után így is tett. Úgy tűnt, a fája várhat.
Fákhoz imádkozni. Az északiak régi istenei azok közé a dolgok közé tartoztak, amiket Theon sosem tudott megérteni. Az erdőt szerette, izgalmas és mindennapi élményei egyaránt kötődtek hozzá, de elképzelni sem tudta, egy FA hogy képes meghallgatni az ágai alatt elmormogott imákat. Az ő istene a Vízbe Fúlt Isten volt, a Vas-szigetekről. Elvileg. Gyakorlatilag nem sokszor érezte szükségét, hogy bármi felsőbb hatalomhoz fohászkodjon, mert a körülményekhez képest teljesen kerek volt az élete: egészen jól bánt a fegyverekkel, bírta az italt, a férfiak kedvelték, a nők pedig vágyakoztak utána.
Egy ideig némán bámulták egymást a félhomályban. Thirrin vele szemben ült, a súlyos brokátrétegek szétterültek a hideg kövön, karcsú lábait kinyújtva keresztezte egymáson. A fiú állta Thirrin pillantását. A kék szempár hidegen csillogott, ugyanakkor olyan tűz lobogott benne, ami rabjává tett mindenkit.
- Milyen színű a szemed? - kérdezte Thirrin hirtelen megtörve a csendet.
- Micsoda? - Theon megütközve nézett a lányra.
- Nem tudom eldönteni, kék-e, vagy zöld. Először zöldnek néztem, de van benne egy kis kék is. Olyasmi, mint a tenger. Minél többet gondolok erre, annál inkább kéknek látom, aztán rájövök, hogy inkább zöld. Szóval?
- Szerintem zöld… De  őszintén szólva még sosem gondoltam bele - Theon igyekezett elhitetni magával, Thirrin eszénél van. A lányok sok mindent szoktak kérdezni tőle, de azt pont nem, milyen színű a szeme.
- Zöld - mondta végül Thirrin rövid töprengés után. - Inkább jáde, mint zafír.
- Örülök, hogy ezt is megoldottad - mosolyodott el Theon.
- Ma biztosan nyugodtan fogok aludni - helyeselt a lány. - És az enyém? Mit gondolsz?
- Hát inkább a te szemed olyan, mint a tenger - Theonból önkéntelenül törtek utat a szavak, úgy tűnt, mintha nem is ő beszélne. -  A tiéd határozottan kék. De nem teljesen tengerkék, annál világosabb. Egy kicsit olyan, mintha jégkristály lenne.
- Hű! - Úgy tűnt, lenyűgözte Thirrint. - Ez szép volt. Szóval… Miért is indultál utánam? Mert ha nincs semmi mondanivalód, mennék a dolgomra.
- Miért éjjel jársz ki az erdőbe? - kérdezett vissza.
- Nem tudom… - Thirrin kibámult az ablakon, a holdfény beragyogta gyönyörű arcát. - Talán, mert éjjel sokkal nyugodtabb. Közelebb érzem magamhoz az isteneket.
- Aha… - egy pillanatra megfordult a fejében, inkább itthagyja a lányt, nem volt kíváncsi semmilyen vallásos maszlagra. De Thirrin szokás szerint átlátott rajta.
- Fogalmad sincs, miről beszélek. Szoktál te egyáltalán imádkozni?
- Most ki üti a csinos orrát olyan dolgokba, amikhez semmi köze? - vágott vissza Theon.
Végre sikerült zavarba hoznia. A lány makulátlan arca égő pirosba váltott, szemeit tágra nyitotta, és olyan megbánással nézett Theonra, mint egy kiscica.
- Igazad van. Nyertél, Greyjoy - suttogta. Édes volt, ártatlan, és gyönyörű.
Egy pillanatra átfutott a fiú agyán, most kéne megcsókolnia, de inkább fékezte magát.
- Köszönöm. Egyre inkább látom benned a Tyrellt - mondta helyette halvány, de annál vonzóbb mosollyal.
- Valóban? - mosolyodott el Thirrin is.
- Igen. Azt hallottam, a Tyrellek mind csodaszépek, a látszat ellenére okosak, és mindig pontosan tudják, melyik oldalra álljanak.
- Ezt bóknak veszem. Ami pedig téged illet, sosem kérdőjeleztem meg a származásodat. A Greyjoyok…
- … messze földön híres íjászok, hajósok és szeretők - fejezte be Theon szemtelenül a lány mondatát.
Thirrin most nem pirult el, helyette felvonta szépen ívelt szemöldökét, és kacéran mosolyogva így szólt:
- Nos… Az elsőt már tapasztaltam. A másodikat, mivel szárazföldön vagyunk, nem tudom igazolni. És a harmadik… Mivel még mindig nemes hölgy vagyok, vedd úgy, hogy elengedtem a fülem mellett - de a kék szempár huncut csillogása mást mondott.
Tudom, hogy érdekellek - gondolta Theon. - Nem tudod tagadni. És elhiheted, hamarosan megadod magad, és az enyém leszel. De türelmes vagyok, tudok várni. A kérdés, hogy te tudsz-e…
- Gyerekkoromban elég sok időt töltöttem hajón - váltott hirtelen témát Thirrin. - Van valami megfoghatatlan varázslat abban a valószínűtlenül kék, folyton mozgó és morajló víztömegben… Te emlékszel még a tengerre?
- Egy kicsit. Főleg a hangjára és az illatára. Olyan… Tiszta volt. És nagyon sós - tette hozzá.
- Hiányzik? - kérdezte a lány.
- Nem tudom… - most Theon bámult ki az ablakon, fejét a tenyerébe támasztva. - Kicsi voltam, mikor elkerültem a Vas-szigetekről. Nem tud hiányozni, amire alig emlékszem.
- De nem lettél északi - állítás volt, nem kérdés.
- Nem. Egyébként félelmetes vagy, tudod?
- Miből gondolod?
- Hogy mindenkin azonnal átlátsz. Nem lehet neked hazudni.
- Csak jól ismerem az emberi természetet. Ez is Tyrell-dolog.
- Viszont te sem leszel soha Tyrell.
- Nem, de őszintén szólva mindig szerettem Woodley lenni.
De Theon nem hitt neki.
A lány természete már-már valószínűtlenül hasonlított Aryáéhoz, csak ő általában a származásának megfelelően viselkedett. Arya, mielőtt Thirrin megérkezett, görcsösen olyan akart lenni, mint a nővére. Theon kedvelte a kislányt, Sansát azonban utálta, mióta a lány egyszer visszautasította. Bár, jobban belegondolva, attól, akinek egész életében a “Család, kötelesség, becsület”-szavakat és hasonló magasztos ostobaságokat szajkóztak, talán ez nem is olyan meglepő.
Valami azt súgta, a kemény és határozott Thirrin Woodley egykor olyan bizonytalan kislány volt, mint Arya Stark. Eszébe jutott Thirrin pillantása az erdőben, ami tökéletesen egybevágott mostani, furcsa hangszínével.
Talán, ha elő tudnám csalogatni belőle a bizonytalan kislányt… - gondolta Theon. - Akkor megtörik, és a karjaimba omlik…
Töprengéséből Thirrin ásítása riasztotta fel.
- Bocsáss meg, de szörnyen álmos vagyok - mondta a lány.
- Untattalak talán, hölgyem?
- A világért sem! De tényleg fáradt vagyok - Thirrin ruganyosan leugrott a párkányról, Theon követte. - Azt hiszem, visszavonulok.
- Rendben. Jó éjszakát, Thirrin!
- Neked is. És Theon… Köszönöm.
- Mit? - vonta fel a szemöldökét a fiú.
- A társalgást. Az éjjeli beszélgetések sok mindenre megtanítanak a másikról - felelte a lány azzal az érdekes mosolyával.
És ekkor Thirrin váratlanul átölelte. Már megszokta a futó öleléseket, miután vívtak, de ez más volt. Magához szorította a lányt, beszívta hajának fenyőtű -, és mentaillatát. Minden akaraterejét latba vetette, nehogy két kezébe fogja a gyönyörű arcot és megcsókolja a telt, meggypiros ajkakat.
De tudta, a cél egyre közelebb…

2 megjegyzés:

  1. Engem teljesen elképeszt, ahogy számomra érdektelen karaktereket ragadsz meg és hozod közelebb a problémáikat, ahogy mindennapi vívódásaikat helyezed előtérbe, aminek köszönhetően képes vagyok azonosulni velük. :)
    Nagyon tetszik, így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hű, ez egy kicsit túl összetett mondat volt így éjjel fél 2 tájban =D de köszönöm szépen, igyekszem!♥

      Törlés