2014. november 11., kedd

Huszonharmadik rész

Nem tudom, érzitek-e, de közeledünk a végéhez... Már csak néhány rész vár megírásra (posztolásra azért több), és hihetetlenül fura érzés... Még májusban írtam talán, hogy sosem bírtam semmit befejezni, de most a célegyenesben vagyok, ez motivál, hogy ne adjam fel. Nem mintha szándékomban állna, de értitek.=) Szóval mostanában a végén dolgozom, remélhetőleg pont olyan jóra sikerül, mint amilyennek elterveztem.


Már halványodott az ég alja, a csillagok lassan kihunytak, a fekete égbolt először sötétkékre, majd világosabb szürkéskékbe váltott. A hold fénye egyre gyérebb lett, átadva helyét a kelő nap sugarainak.
Thirrin az ablakban ült, lábait maga alá húzta, és elmélázva fonta a haját. Theon nem sokkal azelőtt távozott, hosszas búcsúzkodást követően. Szíve még mindig hevesen vert, bőre saját mentaillata keveredett Theon fás, sós illatával, még élénken élt benne csókjának és érintésének emléke. Ahogy gyors, gyakorlott mozdulatokkal fonta hosszú fürtjeit, másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy alig fél órával azelőtt még Theon szép, fehér ujjai siklottak keresztül mentaillatú, egyre inkább sötétvörösbe hajló tincsein.


- Szeretem a hajad - suttogta a fiú, miközben az ágyban feküdtek. Thirrin feje Theon mellkasán pihent. - Finom az illata, és… Jól látom, hogy egyre vörösebb?
- Nem gondoltam volna, hogy észreveszed - mosolyodott el Thirrin. - Sansától kértem egy főzetet, amivel ő is locsolgatja a haját. Tetszik?
- Rajtad? Bármi, Hópehely.
Thirrin elmosolyodott. Imádta, mikor Theon Hópehelynek hívta.
- Én is szeretem a hajad… - mondta. - Olyan jó a tapintása. De nem tudom eldönteni, milyen színű. Se nem barna, se nem igazán szőke, de legalább van benne egy kis vörös is… Szerencsés vagy. Megcsókolt a tűz.
- Hogy micsoda? - kérdezett vissza Theon értetlenül.
- A Falon túl a vadak mondják ezt a vörös hajúakra. A Woodley-k a legszerencsésebb vadak, mert még a Fal építése előtt le tudtunk telepedni északon. És mi hajunk is vörös.
- Szóval tényleg vadak vagytok. Azt hittem, ez csak legenda.
- Ó, nem, minden igaz. Vörös hajú, kék szemű, vakmerő bolondok vagyunk, akik tényleg jobban bírják a hideget.
- Ez az egyik, amit imádok benned. Hogy ennyire Woodley vagy.
- Mesélj, még mi mindent! - mosolyodott el Thirrin kacéran.
- Például ezt itt… - Theon finoman követte ajkával a lány nyakának elegáns vonalát. - Azt is imádom, hogy ennyire kiáll a kulcscsontod.
Az elsuttogott szavak és érzéki mozdulatok  még mindig nagy hatással voltak Thirrinre. Elöntötte a forróság, gyorsabban lélegzett, és önkéntelenül megszorította a fiú combját, mire Theon válaszul végigsimított a lány mellein.
- A melledet is szeretem. Meg a szép, vékony derekadat és a barázdált hasadat.
- Ó, a hasadat én is szeretem - Thirrin egész tenyerével feltérképezte Theon felsőtestét, kitapintva minden megfeszült izmot. - Különösen ezt a részt, itt… - két ujjára halvány csókot lehelt, és megérintette a csípőcsont fölötti területet, ott, ahol alsó hasizma V alakban kiemelkedett a síkból. - Azt mondják, ilyen csak a gyakorlott szeretőknek van.
- És te mit mondasz? - kérdezte Theon, két kezében tartva a lány arcát.
- Azt, hogy ettől megőrülök - suttogta Thirrin, és résnyire nyitotta a száját, hogy Theon megcsókolhassa.


Thirrin leugrott az ablakpárkányról és visszamászott az ágyába. Megpróbált aludni, de egyáltalán nem volt álmos. Gondolatai és emlékei körülgyűrűzték, az összes csupán egy személyre koncentrálódott.
Már majdnem két hónapja űzték veszélyes játékukat, és amennyire tudták, még senki nem derítette ki, valójában mi van köztük. Igazából ők maguk sem tudták volna biztosan kijelenteni.
Könnyed kapcsolatuk észrevétlenül fordult át valami komolyabb, mélyebb kötődéssé. Mindketten erősek, függetlenek és magabiztosak voltak, legalábbis ezt mutatták a külvilágnak. Hosszú évek alatt készített páncélt viseltek, amit egymás előtt levettek, feltárva törésvonalakkal szabdalt lelküket.


Pár napja megnézték a napfelkeltét. Az erős, narancsos fény lángvörösre festette a hajukat, elvakította tekintetüket, ahogy az ablakban álltak, félig felöltözve. Theon mindkét karjával átölelte Thirrint, kezeik összefonódva pihentek a lány derekán. Thirrin nekidőlt a fiú mellkasának, hallgatta a szívverését. Szótlanul bámultak a messzeségbe.
- A tengernél gyönyörű a napfelkelte - törte meg a csendet Theon hirtelen. - Hallod a sirályokat, a hullámok moraját, zöld tükörben látod a napot. A levegő nehéz és hűvős, de tiszta és sós, és rögtön felébredsz tőle. Csodálatos.
Thirrin meglepetten felnézett. Az ő múltját minden ízében kibeszélték, a szaftos és kevésbé szaftos, a szomorú és vidám részletekkel együtt. Theon azonban sosem mesélt arról az időről, amikor még az igazi otthonában élt.
- Szeretnél visszatérni? - kérdezte a lány.
- Nem tudom, Thirrin - sóhajtott Theon. - Nem igazán látok rá esélyt.
- Nem azt kérdeztem, van-e esélyed - mondta Thirrin szelíden. - Hanem hogy akarod-e.
- Ha nincs esélyem, számítana bármit is, hogy akarom? De… Mindig szerettem volna irányítani a flottát. Felvonni a fekete-arany lobogót, elfoglalni egy várat… Emlékeztetni az apámat, én is a világon vagyok.
- Nem felejthetett el, Theon. A fia vagy.
- Biztos vagy benne? Közel tíz éve nem látott.
Theon hirtelen elengedte. Thirrin felugrott az ablakpárkányra, selyemköntösét összébb húzta magán.
Theon csípőre tett kézzel járkált fel-alá a szobában, arcán gondterhelt kifejezés ült. Thirrinnek most először tűnt fel, hogy kissé kacsázva jár, ösztönösen kifordítva a lábait.
Hogy ne boruljon fel a hajón - gondolta. - Hiszen a tengerre született.
- Annyi idős voltam, mint te most, mikor feladtam minden reményt - mondta végül Theon, és megfogta a lány mindkét kezét. - Nagykorú lettem, és… Semmi. Minden maradt a régiben. Azt hittem, végre hazamehetek. Vagy nekem ígérik Sansa kezét. Vagy bármi változás, de semmi, érted, kedvesem, SEMMI!!! Gyűlöltem az egész világot. Lementem a városba, fekete-aranyban, egy akkora aranykraken volt hímezve a tunikámra, mint a fejem, és nagyon, de nagyon berúgtam. Hajnalban, mikor forgott körülöttem a szoba és mindkét karomon egy lány aludt mellettem, én nem bírtam lehunyni a szemem, csak bámultam az ócska plafont, szánalmasnak és értéktelennek érezve magam. Akkor megfordult a fejemben, mi lenne, ha elkötnék egy lovat, megszöknék és itthagynám ezt a tetves várat a kurva becsületükben fortyogó Starkokkal együtt. De nem voltam olyan részeg vagy őrült, hogy meg is tegyem. Maradtam, mert… Nem is tudom, miért. De semmi nem változott azóta sem. Élek, de ez nem élet, ami velem történik az elmúlt tíz évben! Nem tudom, mi vár rám a jövőben, nem számíthatok semmire, nem tartozom sehová.
A szilárd büszkeség, a magabiztos mosoly elpárolgott. A kusza, vöröses tincsekkel keretezett arc kipirult az indulattól, a lilás karikák még ragyogóbbá és feltűnőbbé tették a jádezöld szempárt, ami mély fájdalomtól és reményvesztettségtől csillogott.
Thirrin nem szólt semmit, csak átölelte Theont. Egyszerre öntötte el az indulat, a sajnálat, az együttérzés és a megértés. Sejtette, a fiú azelőtt senkivel nem osztotta meg, amit most mondott neki. Még szorosabban magához ölelte, ujjait szétterpesztve a hátán és a derekán.
Theon a hajába temette az arcát, majd hosszan megcsókolta a homlokát. Forró ajkai felmelegítették a lány hideg bőrét.
Thirrin felnézett, egyenesen abba a csodálatos szempárba.
- Már hozzám tartozol - suttogta. - Egymáshoz tartozunk, Theon Greyjoy.
Theon bólintott, és ismét magához szorította.


Azóta nem bírta kiverni a fejéből ezt a beszélgetést. Egymáshoz tartozunk. Thirrin nem gondolkozott, mikor kimondta a szavakat. Ösztönösen, természetesen jöttek a szájára. De mit jelent, hogy összetartoznak? Hogy a kezdetektől fogva vibrált közöttük a levegő? Hogy saját vonzerejük egymás felé fordította őket? Hogy a látszat ellenére hasonlóak? Két törött lélek, akik egymásra találtak, és eggyé olvadtak? Mi lenne, ha valóban egymáshoz tartoznának?
Thirrin félúton volt az álom és az ébrenlét között, ahogy lelki szemei előtt megjelent az elképzelt jövő.
Két fekete ló vágtat észak felé, lovasaik haján vörösen csillog a napfény. Belovagolnak a legészakibb vár kapuján, már messziről látják a míves hópelyhet a legmagasabb torony tetején. A következő képen már a szívfa előtt térdelnek, a fiú feketében, ő világoskék-ezüstben. Aztán már fent vannak a szobájában, a kandallóban pattog a tűz, a fiú a karjai közt tartja, és mielőtt lefektetné az ágyba, ő csillogó szemmel azt suttogja, Theon, én annyira szeretlek téged...
A lány hirtelen kinyitotta a szemét. A felismerés úgy érte, mintha fejbe vágták volna. Szerelmes Theon Greyjoyba. Ismét mindent egy lapra tett fel. Ismét hagyta, hogy a szíve átvegye az irányítást. És ismét veszített. Thirrin Woodley szívszorító zokogással álomba sírta magát.

2 megjegyzés:

  1. Szép volt ez a rész, olyan érdekes módon közelebb hozta a szereplőket az emberhez, azt hiszem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! =) Egyébként rendkívül ihletett pillanatomban, éjjel 1 és fél 2 között írtam, ha jól emlékszem, éjjel ilyen gondolataim szoktak születni.=)

      Törlés