2014. december 15., hétfő

Huszonhetedik rész

UTOLSÓ ELŐTTI!!! Múlt pénteken ráadásul be is fejeztem az egészet. =) Ennek örömére szombaton Bécsben a karácsonyi ajándékok mellett magamnak is vettem néhány apróságot, például egy gyönyörű Kiko rúzst és egy ruhát szilveszterre. Mert megérdemlem.=) Az egész folyamatról mindenképp írok egy hosszú posztot (ide vagy a másik blogra), amint sikerül rendszereznem a gondolataimat, de még karácsony előtt, ez biztos. Addig is...

A napok ijesztő gyorsasággal teltek, és egy reggel Theon arra eszmélt fel, hogy csupán két nap választja el őket a nagy vallomástól.
Először nem érezte a súlyát. Könnyedén tett ígéretet, mint amilyen könnyedén vette az életet. Lassan-lassan kúszott a tudatába, mire vállalkoznak. Az esze azt súgta, hagyja a fenébe és maradjon minden a régiben, de a szíve nem hallgatott rá. A lány olyan volt számára, mint a levegő: nem tudott létezni nélküle. Thirrin reményt adott neki egy jobb életre, igazi otthonra, igazi családra.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében reggeli alatt. A lány mellette ült, lassan kanalazta a zabkásáját, miközben elmélyülten olvasott egy levelet. A pergamenen világoskék viasz csillogott, a Woodley-k egyik kékje. Túl feltűnő lett volna Thirrin válla fölött beleolvasni a levélbe, de a lány szemei boldogan csillogtak, ahogy követték a szálkás, erősen jobbra dőlő betűkkel írt sorokat. Aztán Thirrin leeresztette a levelet, óvatosan benyúlt az asztal alá és megszorította a kezét.
- Apa rábólintott - suttogta alig hallhatóan, ragyogóan mosolyogva.
Theon visszamosolygott rá, legszívesebben azonnal a karjába kapta volna.
Ekkor hirtelen Robb viharzott be az egyik ajtón, tekintetével őt keresve. Kérdőn nézett barátja kék szemeibe. Robb odasietett, átkarolta mindkettejük vállát, olyan közel hajolt hozzájuk, hogy a három vöröses fej összeért.
- Apa azt üzeni, most azonnal menjetek fel a dolgozószobájába - mondta halkan. - Beszélni akar veletek. Kapott egy levelet Lord Darvontól, és…
- Micsoda? - suttogta Thirrin. - De apám beleegyezett a házasságba, most kaptam tőle én is egy levelet…
- Tudom, és épp ezért nem kell rosszra számítanotok! Nem úgy nézett ki, mint aki le akarja csapni a fejeteket, és ha apád beleegyezett, szerintem nem fog problémázni. De nyilván szeretné tudni, mégis mi ez köztetek.
- Tudja, hogy te is benne vagy? - kérdezte Theon. - Hogy tulajdonképpen te találtad ki, HOGYAN házasodjunk össze?
- Most ne foglalkozz velem - legyintett Robb. - Ki tudom magyarázni magam, ha kell. Tíz éve élek veled, azért ragadt rám valami - mosolyodott el. - Na, menjetek és essetek túl rajta!
Thirrin bólintott, és egyszerre felálltak az asztaltól. A lány felöltötte a legelbűvölőbb mosolyát, combközépig érő, szűk csizmája, leomló, vöröses fürtjei és szemének varázslatos csillogása olyan vonzó jelenséggé tette, akinek lehetetlen nemet mondani.
Lopva végignézett saját magán - szerencsére egy fia aranykrakent sem viselt, csak sima feketét némi sötétkékkel. Meg kell szoknom. Ezüst, sötétkék, világoskék, fehér. Ezüst, sötétkék, világoskék, fehér.
Próbáltak olyan feltűnés nélkül együtt távozni, amennyire csak lehetett. Amint kettesben maradtak a folyosón, Thirrin rögtön megkérdezte:
- Most mit lesz velünk? Nem ez volt a terv! Az istenekre, apának miért kellett…?
- Vegyél egy nagy levegőt, Hópehely, és nyugodj meg - állította meg Theon, és két kezébe fogta a lány arcát. - Mindent úgy csinálunk, ahogy Robb mondta. A csókot kihagyjuk, helyette tisztán, hideg fejjel elmesélünk annyit, amennyi szükséges. Szeretlek, Thirrin. Meg tudjuk szerezni, amit akarunk.
- Úgy szeretlek, Theon - lehelte Thirrin. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy az orruk összeért.
- Fenébe, már úgy is mindegy… - suttogta Theon, és puhán, lágyan megcsókolta a lányt. Gyors csók volt, de mindketten erőt merítettek belőle. Miután szétváltak, egymásra mosolyogtak, ragyogóan és magabiztosan, ahogy általában, és folytatták útjukat felfelé a lépcsőn.
“Maradj nyugodt, akármi történjék is” - ismételgette magában Robb szavait, mint egy fohászt. Ösztönösen erősebben szorította Thirrin kezét, ahogy követte a szűk csigalépcsőn, mintha így akarná megakadályozni, hogy elszakítsák tőle.
Végre elérték a megfelelő ajtót. Némán bámulták a sötét vaspántokat. Aztán Theon elengedte Thirrin kezét, határozottan kopogott két rövidet, majd lenyomta a kilincset. Maga elé engedte Thirrint, és csak a lány után lépett be a helyiségbe.
Nevelőapja kék pecsétes levéllel a kezében várta őket az asztal mögött. Tekintetében mintha Robb és Jon érzelmei keveredtek volna, amikor rájuk találtak. Kis rész csalódottság, hatalmas meglepettség… És talán valamiféle remény vagy megnyugvás.
- Hívatott minket, Lord Stark - mondta Thirrin, és mindketten udvariasan fejet hajtottak.
Lord Stark megköszörülte a torkát, mielőtt belekezdett a mondandójába:
- Merem remélni, hogy értelmes magyarázattal tudtok szolgálni erre a levélre, amit ma reggel kaptam Lord Darvontól. Idézem: “Az önfejű lányomnak eddig eszébe sem jutott a házasság, erre azt írja a minap, hogy halálosan szerelmes Theon Greyjoyba és hozzá akar menni feleségül. Arról nincs tudomásom, mi okozta ezt a hirtelen változást, ugyanis egészen mostanáig nem volt szó semmiféle halálos szerelemről…” Aztán erre is kíváncsi vagyok, azt mondja: “Thirrin tisztában van vele, hogy ő az utolsó Woodley, és erre hivatkozva azzal az ötlettel állt elő, hogy a fiúnak kéne felvennie az ő nevét, nem pedig fordítva, amit úgy képzel el, hogy…” És így tovább. Szóval?
- Hát, ööö… Ez egy elég hosszú és bonyolult történet… - kezdte Thirrin ösztönösen, angyalian mosolyogva, de a kelleténél magasabb hangszínen.
- Akkor zárjuk rövidre! Nektek viszonyotok van?
- Így is mondhatjuk, de tényleg szeretjük egymást! - mondta a lány, talán túl gyorsan.
- Nagyszerű. Szabad tudnom, mióta?
- Másfél-két hónapja, azt hiszem - válaszolta Theon, valamivel higgadtabban, mint előzőleg Thirrin.
- Igen, körülbelül - helyeselt a lány.
- Másfél - két hónapja? És… Nem, a részletekről inkább nem akarok hallani. Viszont mikor akartátok nyilvánosságra hozni? Egyáltalán akartátok valaha is?
- Igazából… Holnapután. A vacsorán. - Thirrin próbálta használni búgó hangja erejét, de az idegességtől nem tudott teljesen folyékonyan beszélni. -  Akkor akartunk engedélyt kérni, de előtte muszáj volt írnom apámnak, mert ha ő nem egyezik bele, akkor ugrott volna az egész.
- Értem. Megkérdezhetem, milyen megfontolásból kezdtetek bele ebbe a… Kapcsolatba?
Thirrin nem válaszolt kapásból. Ez az egy pillanat elég volt, hogy Theon túláradó érzelmei válogatás nélkül a felszínre törjenek. Mutasd meg neki, hogy te is tudsz szeretni. Légy őszinte. Légy férfi.
- Mikor először megláttam Lady Thirrint, őszintén szólva ezt gondoltam: “Jóságos ég, ő a leggyönyörűbb teremtmény, akit valaha láttam. Magamévá kell tennem legalább egyszer. Vagy kétszer.” Azt gondoltam, a csábító mosolyom és a szavaim elegendőek lesznek, de már az első estén tudatta velem, ennél többre van szükségem, ha az ágyamban akarom látni. Először nehéz volt. Soha nem kellett küzdenem egy lányért sem, jobban akartak engem, mint én őket, de most fordult a kocka, annak ellenére, hogy ösztönösen vonzódtunk egymáshoz. Ahogy elkezdtük egymást jobban megismerni, megkedveltem Lady Thirrint, nem csak a szépségéért, hanem a bensőjéért is. Mikor egyszer elmentünk vadászni, ledobott a lovam. Ő rám talált és megmentett. Akkor először hagyta, hogy megcsókoljam. A csókja olyan volt, mint az erős bor, megrészegített és soha nem akartam kijózanodni. Jobban kívántam, mint bárkit ebben az életben. Néhány nap múlva elkezdtünk éjjelente találkozgatni egymás szobájában. Veszélyes játékot játszottunk, és egyikünk sem gondolt bele, több lehet belőle, mint aminek indult. Változást jelentett nekem. Átbeszélgettük az éjszaka egy részét, ezt soha nem tettem egy lánnyal sem. Feltárta nekem a szívét, a lelkét, ahogy én is, nem gondolva a következményekre. Lassanként akaratlanul beleszerettem a gyönyörű, törött lelkébe. Lady Thirrin előtt a szerelem csak egy üres, jelentés nélküli szó volt számomra. De most ő jelenti nekem a szerelmet. Jobban szeretem őt, mint magamat, a nevemet, a származásomat, mindenemet. Kész vagyok eldobni a régi életemet. Megváltoztatnám a nevemet, a vallásomat. Lecserélném a krakent hópehelyre, a feketét és az aranyat a kék árnyalataira és az ezüstre. Tiszta lappal kezdhetnék új életet az ő oldalán, itt, Északon. Ez az egyetlen kívánságom. Hogy feleségül vehessem Lady Thirrin Woodley-t.
Diadalmasan járatta a tekintetét Thirrin és Lord Stark között. Egyikük sem bírt megszólalni, csak a lány szapora légzése törte meg a csendet, úgy tűnt, menten elsírja magát. Mintha hosszú órák teltek volna el feszült némaságban. Aztán...
- Most mit kezdjek veletek? Ha azt mondom, felejtsétek el, úgysem fogjátok, látom rajtatok. Lady Thirrin becsülete már elúszott, az ötletetek végülis kivitelezhető, és Lord Darvon áldását adta a házasságra. De nem lenne helyes elengedni téged ilyen hirtelen. Mi a biztosíték, hogy Lady Thirrin nem csak eszköz a kezedben, hogy szabad lehess?
- Az elmúlt tíz évben számos alkalommal meg tudtam volna szökni, de nem tettem. - Ne provokáld, te hülye. - A látszat ellenére nekem is van becsületem.
- Támaszkodjak a kimondott szavaidra?
- Miért akarnék visszatérni valahová, amire már nem is emlékszem? - “Maradj nyugodt, akármi történjék is.” “Egymáshoz tartozunk, Theon Greyjoy.” - Teljes szívemből szeretem Thirrint, és jobban kötődöm hozzá, mint bárki máshoz ezen a világon.
- Az anyám emlékére esküszöm, hogy velem fog maradni - szólalt meg végre Thirrin. A hangja most mélyebb volt, egy kicsit elcsukló, szemeiben könnyek csillogtak. - És… Nem teljesen mi találtuk ki, hogy cseréljük meg a hagyományos felosztást. Hanem Robb.
- Robb? Mármint…? - a szürke szempár mélységes meglepődöttséget tükrözött.
- Igen. Rájött, vagyis… - Ne, ne, Hópehely, mindent nem kell… - Kiderült ez az egész, és akkor A…
- Thirrin, ne bonyolítsd túl - szólt közbe Theon. - Annyi a lényeg, hogy Robb mondta ezt a lehetőséget, én pedig elfogadtam. Máshogy úgysem lenne esélyem elvenni Lady Thirrint.
- És így a családom neve is fennmaradna. Mert én vagyok az utolsó Woodley - tette hozzá Thirrin.
Feszült, sűrű csönd. Állta a szürke szempár pillantását, szorította a lány finoman feltört, hideg kezét, mélyeket lélegzett és már nem gondolt semmire. Ha nem lehet az enyém, meghalok.
Lepergett előtte az élete. Halvány emlékek viharos tengerpartról, csattogó fegyverekről és hosszú hajóútról. Hatalmas, szürke, sík vidéken elterülő kastély. Hideg. Vörös hajú, kék szemű kisfiú barátságos mosolya a szánakozó pillantások között. Csak az ő kezére megnyugodó fekete ló. Meleg, párás levegő, tömény virágillat és egy szőkés-vöröses lány puha csókja. Unalmas évek és unalmas, csinos lányok. És villámcsapásként a gyönyörű, vörös lány kékben, fekete lovon, földöntúlian mosolyogva. Mindig, mindig vörös…
- Lady Thirrin… - kezdte lassan Lord Stark. - Azt hiszem, nem tudod, amit apád még írt nekem. “Tudom, hogy diplomáciai okokból szinte lehetetlen Thirrin őrült ötlete (ami tőle nem meglepő, hiszen Woodley), de úgy érzem, nem véletlen, hogy ők ketten egymásra találtak. Mikor először láttam a fiú nevét, hirtelen nem tudtam arcot kapcsolni hozzá. Aztán eszembe jutott, még a lázadásról, a vörösesszőke, szép kisfiú képe, a világos szemeiben megfoghatatlan elveszettséggel, kételyekkel és fájdalommal. Akkor még nem sejtettem, hogy alig két év múlva a saját, gyönyörű kislányom szemeiben is ezt fogom látni. Talán mindkettőjükben eltört valami, és az istenek úgy határoztak, egymást kell megjavítaniuk. Fontold meg! Én kész vagyok Theon Greyjoy-t Woodley-vá tenni.” Én bízom bennetek. Mindkettőtökben, a saját és Lord Darvon ítélőképességében, és ami azt illeti, a fiaméban is. Megkapjátok az engedélyem. Összeházasodhattok.
Thirrin boldogan elmosolyodott, bár megszólalni nem tudott, mert már percek óta hangtalanul sírt. Theon a lányra mosolygott, és gyengéden magával húzta, ahogy fél térdre ereszkedett:
- Esküszöm a régi istenekre, hogy a mai naptól fogva halálom napjáig hűséges leszek a Stark-házhoz. Eskümet soha meg nem szegem, hanem csalás és álnokság nélkül, jóban és rosszban megtartom - kérdőn Thirrinre sandított. A lány értette, mire gondol, már a határtalan örömtől sírva bólintott. Theon befejezte az esküjét. - “A hideg soha nem bántott minket.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése